Nemzeti VERSeny

„November 9-10-én részt vettem a Nemzteti VERSeny Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő szuperdöntőjén Budapesten. Ezt a versenyt a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház immár 4. alkalommal szervezi meg. Ebben az évben több, mint kétszázan mérettették meg magukat. Az elődöntőre egy versfilmet, a középdöntőre egy versklippet kellett készíteni. Az előbbire én Karinthy Frigyes Előszóját, majd a középdöntőre József Attila a Dunánál című versét dolgoztam fel. Az első forduló eredményeként a zsűri egyenes ágon juttatott tovább, míg a középdöntőből a szuperdöntőbe a közönség segítségével kerültem, aminek szintén nagyon örültem.

Erre a fordulóra Ady Endre: A Duna vallomása című versével, illetve Máray Sándor: Mennyből az angyal című művével készültem.

Első nap komoly kritikát kaptam mindkét versemmel kapcsolatban. A tanácsokat mindenképpen megfogadom a jövőre nézve. A vasárnapi produkciómat a zsűri jónak értékelte, ami nagyon boldoggá tett. Rettenetesen vártam az eredményhirdetést, hiszen egy ilyen nagy verseny számos izgalmas pillanatot rejt. Előtte egy vicces és vidám vers-zenei produkciót hallgathattunk meg.

Bronz minősítést szereztem, valamint a Nemzeti Színház díjaként egy színházbérlettel lettem gazdagabb, ami a Magyar Nemzeti Színházba szól. Elégedett és boldog vagyok, hiszen nagy álmom volt egyszer a Nemzeti Színházban verset mondani. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ezen a versenyen megmérettethettem magam, nagyon élveztem.

Nagy köszönet Janus Pannonius Gimnázium tanárának Gilincsek Tímeának a felkészítésben nyújtott segítségéért, Erika néninek és az Alapítványnak a rengeteg támogatásért és mert mindig hisznek bennem.” Szép Hanna,  Mohács 1-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…