Nyílt napokon jártunk

„A mai nap folyamán ellátogattunk az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyílt napjára csoporttársaimmal. Engem a BME vonzott jobban, viszont az ELTE-re is nagyon hasznos volt ellátogatni. A Műegyetemen a Gazdaságtudományi Karon megtudhattam mennyi lehetőséget nyújt az egyetem, mint például rengeteg lehetőség van pályázni külföldi tanulásra és gyakorlatra, valamint ingyenes nyelvtanulási lehetőséget is biztosítanak 5 különböző nyelvből is. Ami nekem nagyon tetszett, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a diákok közösség életének fenntartására; rendszeresen program lehetőségeket biztosítanak számukra.” Kis Evelin Éva, Jászság 3-as csoport

„Az ELTE-n töltött idő megérte minden pillanatát. A jövőben el tudom képzelni magam ezen az egyetemen hallgatóként. Úgy gondolom, hogy nagyon kellemes atmoszférája van az egyetemnek és rendkívül lelkesek a tanárok és a hallgatók is egyaránt. Először egy részletes tájékoztatást hallgattam végig az egyetemmel kapcsolatos információkról, majd egy anglisztikai előadáson vettem részt. Délután a kommunikáció- és médiatudomány szakról tartott előadást hallgathattam meg. Örültem, hogy lehetőségem volt betekinteni az egyetem működésébe.” Burai Tamás, Jászság 2-es csoport

„A mai Budapesti Műszaki Egyetem nyílt napja nagy élmény volt a számomra. A Közlekedési és Járműmérnöki Kar előadásán voltam, valamint ezek mellet egy Vasút fejlesztési, és egy Városfejlesztési workshopon is részt vettem, ami nagyon tetszett. Úgy érzem ez az a szak, ami engem érdekel. Mindent összevéve egy tartalmas, és eredményes nap volt a számomra, mely a jövőmre nézve jó hatással lesz!” Oláh András Mihály, Jászság 3-as csoport

„A ELTE Kommunikáció- és médiatudomány szak tájékoztatója előtt egy előadást hallhattunk az újságírás hasznosságáról. Számomra ez egy informatív előadás volt, hiszen érdekelt, hogy milyen jövője lehet ennek a mai világban. Megtudhattam, hogy manapság milyen szerepe van, és milyen irányok is vannak az újságíráson belül. A későbbiekben a szak tájékoztatóján belül hallottam arról, hogyan épül fel a képzés, milyen irányba lehet specializálódni, illetve milyen tárgyakat lehet felvenni. Rendkívül hasznos volt ez a nap, mert a művészet mellett ez azaz irány, amely a szívemhez közel áll. Köszönjük, hogy az Alapítvány segített bennünket, hogy ellátogathassunk ide!”

 

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…