Nyilt hét Kaposváron

Kaposvár 1-es és 2-es csoportjaiban az elmúlt héten lehetősége volt a szülőknek, arra, hogy betekintést kapjanak a fejlesztőórákon folyó tanulmányi munkába.

Több ilyenen vettem már részt szülőként, iskolában is gyermekeimnél, most abban a különleges élményben lehetett részem, hogy mindkét csoportban megnézhettem hogyan teljesítenek gyermekeim. Mindig is tudtam, hogy itt valami más zajlik, mert a fiúk általában jókedvűen, élményekkel telve érkeznek haza akár a nyelvi, akár a hétvégi fejlesztőórákról legyen is szó. Lelkesen mesélik el, hogy mennyire másképpen tanulnak a foglalkozásokon, mennyire nem megterhelő, vagy mennyivel jobb és nem unalmas, mint az iskolai tanórákon. A nyelvi órákon a hagyományos mellett megfért az újszerű oktatási mód, a gyerekek és a fejlesztők folyamatosan idegen nyelven beszélnek a gyerekekkel. Jó volt hallgatni, (kicsit irigykedve de nagyon büszkén) szemléltem gyerekeimet. A hét végi fejlesztőórák is tanulságosak voltak számunkra. Minden szülőtársam elcsodálkozott azon, hogy a gyerekeink mennyi mindennel gazdagodnak egy-egy ilyen fejlesztőórán. Informatika, matematika, szövegértés és drámaóra alatt nem láttam ásítozó, padra fekvő, unott arcú gyerkőcöt. Színes érdekes pedagógiai módszereket láthattunk mi szülők, olyanokat, amelyet én magam másutt nem tapasztaltam.  Szívesen vettünk részt és reméljük jövőre újra betekinthetünk az órán folyó munkába.
Czene Ibolya, szülő

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…