Pályázati felhívás – Beválogatás 2021. – Pécs, Nagybajom

Pályázati felhívás – Beválogatás 2021. – Pécs, Nagybajom

A Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet 15 fő Pécsett és 15 fő Nagybajom és térségében, az általános iskola 4. osztályát a 2020/21-es tanévben befejező tehetséges hátrányos helyzetű gyermek számára a tehetséggondozó programjába való bekerülésre.

  • A tehetség beválogatásra PÉCSETT 2021. március 5-6-án kerül sor.
  • A pályázók egész napos beválogatáson vesznek részt:
    – írásbeli teszt megírása szövegértésből és matematikából,
    – közös tematikus drámajáték a többi pályázóval,
    – személyes interjú és a portfólió bemutatása.
  • A pályázókat írásban értesítjük a beválogatás pontos időpontjáról és helyszínéről.
  • A családlátogatásra, mely a hátrányos helyzet tényét vizsgálja, 2021. január 25. – március 3. között kerül sor, a pályázatok beérkezésének sorrendjében, folyamatosan, előzetes időpont egyeztetés alapján.
  • A vizsgálatot végző szakemberek 2021. május 10-ig elkészítik a pályázókról értékelő összefoglalójukat a Kuratórium számára.
  • A Kuratórium 2021. május 31-ig dönt a pályázókról.
  • A pályázatok eredményéről hivatalos értesítést kap a gyermek, a szülő és az iskola legkésőbb a tanév végéig

 

Pályázati felhívás – Pécs

Tájékoztató adatkezelésről

Pályázati egységcsomag:

Jelentkezési adatlapLetöltés

Iskolai jelölőlapLetöltés

AjánlásLetöltés

 

  • A tehetség beválogatásra NAGYBAJOMBAN 2021. március 12-13-án kerül sor.
  • A pályázók egész napos beválogatáson vesznek részt:
    – írásbeli teszt megírása szövegértésből és matematikából,
    – közös tematikus drámajáték a többi pályázóval,
    – személyes interjú és a portfólió bemutatása.
  • A pályázókat írásban értesítjük a beválogatás pontos időpontjáról és helyszínéről.
  • A családlátogatásra, mely a hátrányos helyzet tényét vizsgálja, 2021. január 25. – március 10. között kerül sor, a pályázatok beérkezésének sorrendjében, folyamatosan, előzetes időpont egyeztetés alapján.
  • A vizsgálatot végző szakemberek 2021. május 10-ig elkészítik a pályázókról értékelő összefoglalójukat a Kuratórium számára.
  • A Kuratórium 2021. május 31-ig dönt a pályázókról.
  • A pályázatok eredményéről hivatalos értesítést kap a gyermek, a szülő és az iskola legkésőbb a tanév végéig.

 

Pályázati felhívás – Nagybajom

Tájékoztató adatkezelésről

Pályázati egységcsomag:

Jelentkezési adatlapLetöltés

Iskolai jelölőlapLetöltés

AjánlásLetöltés