A Csányi Alapítvány focibajnokságának második fordulójáról

Április 20-án, szombaton ismét megrendezésre került a Csányi Alapítvány focibajnokságának második fordulója.

Ahogy azt már megszokhattuk most is Nagybajom városa adott teret a labdarúgásnak. A fordulót Czeferner Józsefné Nagybajom polgármester asszonya és dr. Radoszáv Miklós a Csányi Alapítvány operatív igazgatója nyitotta meg.

A csapatok felkészülve, bemelegítve álltak a pályára. A meccsek megállás nélkül pörögtek. Fiúk és lányok, kicsik és nagyok egyaránt rúgták a bőrt. A csapatok minden erejüket bele adták, hiszen nagy volt a tét.

Nyolc csapatból mindössze négy jutott tovább az Életút Napon megrendezésre kerülő végleges összecsapásra, ahol kiderül majd, hogy kis is az igazi győztes. Már izgatottan várjuk.

Bodonyi Benjamin P1

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…

Tanévindító szülői értekezlet a Pécs 3-as csoportban

Szeptember 12-én délelőtt tartotta tanévindító szülői értekezletét a Pécs 3-as csoport. A…

Szülői értekezlet a szentesi középiskolásoknak

A szentesi középiskolás támogatottak hetedik tanévüket kezdik meg az Alapítványnál. A megszokott…