Pesti kirándulás

Ma március 20-án a mohácsi csoportok budapesti kiránduláson vettek részt.

A hosszú, de vidám buszozás után megérkeztünk a Művészetek Palotájához, ahol egy komolyzenei előadást tekinthettünk meg. Mindannyian nagy figyelemmel néztük Debussy – A tenger című művét. Az ebéd után tettünk egy kis sétát a Parlamentig és közben sok érdekes szobrot néztünk meg. Mikor a Parlamenthez értünk az idegenvezető néni már várt ránk és részletesen elmesélte a Parlament történetét. Betekintést nyertünk az ülésterembe és a kupolaterembe is. Sok gyönyörű folyosón sétálhattunk. Az idegenvezetés után elindultunk haza. Nagyon tetszett a kirándulás, köszönjük szépen és reméljük még sok ilyen élményünk lesz együtt!

Ritzl Blanka Mohács 2.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…

Gyakorlat teszi a mestert XIII.

Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Csányi Alapítvány és a Bonafarm cégcsoport a…

Dráma és személyiségfejlesztés

Az őszi szünet harmadik napja a Pécs 3-as és Pécs 1-es csoportban…

Rémisztően jó Halloween Nagybajomban

Tegnap délután igazi borzongató hangulat uralkodott a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi Házában.…