Pick utcai futófesztivál

Az idén is, mint minden évben, megrendezésre került a szegedi Pick Utcai Futófesztivál.

Ebben az évben rekordot döntött a résztvevők száma és ehhez a Csányi Alapítvány szegedi Közösségi Házának tagjai és családtagjai is nagyban hozzájárultak. Szeptember 28-án a szegedi Dóm téren felállított alapítványi sátornál gyülekeztünk 9 órától. A résztvevők feldíszítették a sátra, lufit fújtak és osztogattak a téren a versenyre ellátogató résztvevőknek és vendégeknek. Kérdőíveket töltettek ki és természetesen be is neveztek a 3,4 kilométeres távra. Az első versenyszám a 6 km-es táv volt, majd a családi kör és végül 11:30-kor eldördült a 3,4 km-es táv rajtpisztolya is. A távot mindenki a maga tempójában teljesítette, kimerülve de boldogan érkeztek vissza a gyerekek a csányis sátorhoz. A futás után levezető pihenésként megvártuk a tombolasorsolást, amin Dollák Tamara a szerencsés nyertesek között tudhatta magát. A napos őszi délelőtt igazán jó program volt minden résztvevő számára. Köszönjük a szülők segítségét és a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a színvonalas programon.

Jövőre is biztos ott leszünk!

Szeged 2

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…