Első kutató hétvége Szegeden és Szentesen

Az idei tanév során a szegedi és szentesi általános iskolás diákok közös kutatómunkában vesznek részt, melyet Karikó Katalin kutatóbiológus Alapítványunk számára adományozott Széchenyi díj összegéből valósítunk meg.

A kutatási projektünk célja az eddigi szegedi Természetbúvár Klub vízbiológiai kísérleteinek megismétlése. A projekt során többféle természetismereti tevékenységet. A kutatásunk első részében természetes vizek kémai és biológiai vízparaméter monitoringját végezzük, halastavakon fogunk végezni madármonitoring és fajismereti-, ökológiai megfigyeléseket és Kohári Bánk társunknak segítünk Szeged és környéki hangyapopulációk feltérképezésében.

Az első kétnapos kutatóhétvégénket elméleti oktatás előzte meg, ahol a projektről és a feladatokról beszéltünk a fiataloknak, majd a mikroszkópok részeit és használatát mutattuk be mind a két helyszínen lévő gyerekeknek.

2022.02. 25-26-i hétvégén pedig az újonnan vásárolt eszközöket próbáltuk ki és gyakoroltuk használatukat terepi- és tantermi foglalkozás keretein belül.

A pénteki nap folyamán a mikroszkópok és a mikroszkópos fotózáson volt a fő hangsúly, az este folyamán számos metszet befotózásával határoztuk a sejtes és a szövetes élőlények megkülönböztetésének alapjait.

 

Másnap hajnalban a mórahalmi bivalyrezervátumban az objektívek és a spektív használata mellett a tóban lévő madárfajokat figyeltük meg, valamint a madármonitoring alapjait sajátították el a fiatalok.

A délelőtt folyamán Turuczki Szabolcs mutatta be az állami kutatási ösztöndíjából létesített hal- és növénynevelő aquapóniát, melyből vízmintákat vettünk a kémiai és biológia vízelemzéshez.

A délután folyamán a szegedi Partfürdő területén létesített medencéből kialakított halastónál mutattuk be a vízmintavétel rejtelmeit.

   

A Közösségi Házba visszatérve a minták elemzése következett, a kutatócsoportunk most először próbált ki reagens alapú víztesztereket foszfát-, nitrát-,nitrit-, ammónia-, magnézium-, Ph-, vas- paraméterek pontos meghatárorzására, és detektálásra.

 

Az első kutatóhétvégénk megalapozta a jövő héttől induló megfigyeléseink, kutatásaink irányvonalát is.

Galéria

 

Mikics Péter

mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…