Kalandtúra Mátraházán

A Jászság 4-es csoport a hosszú, otthon töltött hetek alatt sem tétlenkedett, hiszen az Alapítvány által kiírt „Bezárt tavasz” pályázatra rengeteg alkotást készítettek. A legszorgalmasabb gyerekek a csoportból június 29-én egy kiránduláson vettek részt, melynek során délelőtt a gyöngyösi állatkertet látogattuk meg, majd a Mátraházán elfogyasztott ebédünk után – egy kalandos túrán vettük részt a Bene-patak mentén. A forró nyári melegben igazán jól esett a hűs vizű patakban sétálni, csöppet sem bántuk, hogy vizesek lettünk. Hábenciusné Balla Andrea, mentor, Jászság 4-es csoport

„Június 29-én mentünk el a jutalom kirándulásra, először a gyöngyösi állatkertben álltunk meg, ahol sok érdekes állatot láthattunk – köztük Csámpit, a rókát – de volt állatsimogató is, ahol nyulakat és tengeri malacokat etettünk. Utána elmentünk Mátraházára, megebédeltünk és az erdőben sétáltunk, ahol volt egy patak, hatalmas kövekkel, amelyeken bátran járkáltunk. Vizesek lettünk, de jót mulattunk. Az erdei túrázás után elmentünk fagyizni és a közeli parkba, ahol egy remek játszótér várt bennünket.” Kovács Zsolt és Kovács Hanna, Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában megtekinthetők!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…