Őrvidék

Július 12-én elfoglaltuk szállásunkat Bükfürdőn és délután felfedeztük a hotelt, valamint a gyógyfürdőt.

A mai első (július 13.) állomásunk a bécsi óriáskerék volt a Praterben. Miután fentről megcsodáltuk a várost, megnéztük az osztrák főváros központjának nevezetességeit. A schönbrunni kastély falai között, valamint hatalmas park útvesztőiben visszarepültünk az időben az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorába.

 

A mai nap (július 14.) folyamán két fő állomásunk volt, ahol elmerülhettünk a XVI-XX. századi osztrák-magyar történelemben. Elsőként a Fraknó várához érkeztünk, ami az Eszterházyak bevehetetlen erődítménye volt. A tartalmas idegenvezetés alatt mindent megtudhattunk az előző századok hadászati történetéről. A körutat a csodálatos kút-akkusztikával zártuk, ahol mi is kipróbálhattuk a csepp-architektúra áldásos hatását. Ezután Eisenstadt városába érkeztünk, ahol a szintén Eszertházy kézen lévő kastélyt csodálhattuk meg. Az idegenvezető hölgy minden magyartudását bevetve repített minket vissza a hercegek életébe, ami az érdekességen kívül mulatságosnak is bizonyult. Végső állomásunk a hotel fürdőjében volt, ahol kipihenhettük magunkat.

A szombati esős, szeles időben Bükfürdő gyógyvizes medencéiben találtunk menedéket. Délután a napfény visszatérte a csúszdákhoz csábította a bátrabbakat. A vasárnapunkat Sopronban, német nevén Ödenburgban töltöttük. A hűség városában bővítettük ismereteinket az Osztrák-Magyar Monarchiáról. Itt felmentünk a Tűztoronyba, megcsodáltuk fentről a várost és környékét, végül pedig bebarangoltuk a főteret körül vevő kis utcácskákat, amik szintén a történelem számtalan nyomát viselik magukon.

 

 

 

 

 

 

Egy kiadós reggelit követően elindultunk a Zotter csokigyár felé Ausztriába. Számos látnivaló tárult elénk a kakaóbab felhasználásától egészen a fogyasztásra kész csokoládéig. A múzeumban alkalmunk nyílt rengeteg féle és fajta csokoládét megkóstolni. Teli hassal és ínyenc szuvenírrel vettük hát utunkat haza. Vacsora után sportolni is volt időnk, ahol a csapat java része hol röplabdázott, hol a medencébe csobbant. Rengeteg szép élménnyel és együtt töltött idő örömével térünk haza ebből a táborból.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…