Hangos gondolatok a néma filmekről

A Csányi Alapítvány K2-es csoportja egy valóban ragyogó őszi szombat délután vett rész a somogyi megyeszékhely könyvtárának programján.

Szükség is volt a jó időre, hiszen a beszélgetés a könyvtár (számomra eddig nem is ismert) teraszán volt, ahol teával és finomságokkal fogadták a nagyszámú érdeklődőt. Így a beszélgetés tényleg olyan volt, mint egy délutáni diskura a teraszon. A meghirdetett előadó sajnos családi okok miatt lemondta a részvételt, azonban „beugróként” az általunk ismerős Znamenák István színész – rendezővel beszélgetett Gombos Péter tanár úr.  Közülünk vannak többen is a csoportban, akik rendszeres látogatói a Megyei Könyvtár médiatárának. Ott találkoztunk már Kéki Kálmánnal, akit ezen a beszélgetésen teljesen más oldaláról ismertünk meg. Elmesélte nekünk, hogy mi is volt a filmkorszak kezdetekor.  Eleinte kávéházakban vetítettek filmeket és közben zongora vagy zenekar kísérte , hogy ne lehessen hallani a vetítőgép zaját. Az első némafilm már 110 éves. Együtt néztük meg a klasszikusnak számító az Utazás a Holdba című némafilmet, amelyet Ujláb Gábor kísért zongorán, felidézve az eredeti némafilmnézés korszakát.  A program késő délutánig tartott, a tea meg a süti elfogyott, de a téma nem: tavasszal folytatódik a jól sikerült rendezvény, ahol az  animációról, Gombos tanár úr beszélgető partnere M. Tóth Éva lesz. Csepeli Nikolett K2

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…