Sokszínű délelőtt Kaposváron

Az őszi szünet előtti hétvége mozgalmasan telt Közösségi Házunkban. Többen nagyon vártuk már vissza Árok-Vörös Ildikó szülőt, aki megunhatatlan társasjátékokkal érkezett most is. Egyetemista kismentorok segítettek a logikai és stratégiai játékok megértésében, a győzelemhez vezető taktika kidolgozásában. S persze ők is beálltak velünk játszani! Voltak néhányan, akik matematika foglalkozáson vettek részt, az iskolai eredmények javítása érdekében. Egy-egy dolgozat, vagy éppen verseny előtt jól jön az ilyen segítség is. A Gyermekparlament online ülésén fontos dolgokról esett szó, s noha a technika ördöge ez alkalommal sem aludt, végül sikerült csatlakozni a csapathoz és beszélgetni közös dolgainkról.

Nógrádi Nóra Kaposvár 1-es; Szélesi Tamás és Lassu Levente Kaposvár 2-es csoportjában a portfólió védés előtt állóknak mesélt élményszerűen és fogalmazott meg jól hasznosítható tanácsokat arról, hogy ők hogyan készültek fel, mi okozott nehézséget, mire érdemes majd figyelni, s magáról a védés forgatókönyvéről is szó esett.

A délelőtti foglalkozásokat követően Kaposvár 2-es csoportjában az ECDL felkészülésé volt a főszerep. Balla Ábel kis-mentorként igyekezett segítségünkre lenni az adatbázis-kezelés fortélyainak elsajátításában.

„Ezen a szombaton voltam kis-mentorként először jelen a Közösségi Házban idén. Szórakoztató volt a kisebbekkel játszani, hasznosnak éreztem magam a Gyermekparlament ülésén, az éppen portfólióvédésre készülőknek elmondhattam tapasztalataimat és tippjeimet, hogyan készüljenek, hogy megkönnyítsem a dolgukat a felkészülésben. Nagyon jó volt kicsit másként jelen lenni, keresem a következő alkalmat is”. Szélesi Tamás, Kaposvár 3-as csoport, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, elsőéves japán-ázsiai kultúra szakos hallgató

„Egyetemistaként igyekszem kivenni a részem a közösségi munkából és segíteni ott, ahol tudok. Jó érzés volt visszamenni a Közösségi Házba és újra találkozni a mentorokkal, fejlesztőinkkel, csoporttársaimmal és a kisebb „csányisokkal”. Mindenképp igyekszem majd a következő ilyen hétvégi programon is részt venni.” Nógrádi Nóra Kaposvár, 3-as csoport, McDaniel College, elsőéves pszichológia szakos hallgató

„Ha valami nem volt világos, segítettem elmagyarázni. Ez különösen jó érzéssel töltött el, hiszen megtapasztalhattam, hogy a kisebbek azért figyelnek rám, mert tudok valami fontosat mutatni nekik, amiből ők tanulni tudnak” Balla Ábel, Kaposvár 3-as csoport, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, elsőéves energetikai mérnöki szakos hallgató

„Szombaton  a matek óra után egy kötetlenebb programba volt részünk. Egy foglalkozás keretein belül lehetőségünk nyílt társasozni. A játék során nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk. Az ilyen jellegű programokat hasznosnak tartom, hiszen csapatépítő erővel bírnak, remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak, és kizökkentenek bennünket a szürke hétköznapokból.” Trixler Zsófia, Kaposvár 1-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…