Sporttábor Mohácson

Sporttábor Mohácson

Sporttábor táborösszegző

„Ép testben ép lélek”

Hétfőn az érkezést követően mindenki elfoglalta a szobáját, és megismerkedett a szálláshely nyújtotta lehetőségekkel. Az első napon mi is nagy izgalommal vártuk az előttünk álló hetet.

A reggeleket mindig frissítő tornával indítottuk. Kocogás, nyújtás, erősítés és különböző játékok segítségével nyertünk kellő energiát, így frissen és üdén kezdtük meg az új napot. A napi programtól függően a délelőtti órákat általában sportolással töltöttük, máskor szervezett program keretén belül meglátogattuk a mohácsi csata emlékhelyét, ahol sok új ismerettel gazdagodtunk. Az izgalmas az egészben az volt, hogy biciklivel jutottunk el a helyszínre, így ötvöztük a kellemeset a hasznossal. Egy másik napon pedig kenutúrán vettünk részt a Duna egyik holtágán. A végére mindenki profin evezett, jövőre már akár az olimpián is indulhatnánk. A hét folyamán a táborlakók különböző sportbajnokságokra nevezhettek. Volt lehetőség röplabdázni, sakkozni, csocsózni és ping-pongozni. Így az itt töltött idő alatt mindenki átérezhette a versenyszellem kínálta felemelő érzést is. A tábort egy felejthetetlen nappal zártuk, mivel mindenkinek nagy élmény volt mikor a mohácsi moziban, a csoport egyik része a Barbie című mozifilmet, a többiek pedig Oppenheimerről szóló alkotást nézték meg. Az estét egy kvízjátékkal koronáztuk meg, melyben a hét folyamán elhangzott információkból összeállított kérdéssorral felmértük, hogy milyen tudást szereztünk. Végül kihirdettük a különböző sportjátékok dobogós helyezettjeit, valamint a kvízen legjobban teljesítő csapatokat.   Őszintén nagyon jól éreztük magunkat, és teljes szívből reméljük, hogy jövőre szintén sikerül eljutni ide.

Juhász-Aba Nikolett Jászberény 2-es csoport, Balog Dániel Kaposvár 3-as csoport, Balla Ábel Kaposvár 3-as csoport

GALÉRIA