Szakmai Nap az OTP Banknál

„Május 9-én az Alapítvány és az OTP Bank együttműködésének jóvoltából, szakmai napon vehettem részt nagybajomi, kaposvári és pécsi egyetemista társaimmal együtt. A tanult szakterületünk ágazatában külön-külön a legkiválóbb vezetőkkel találkozhattunk, akik bemutatták nekünk azt a területet, amelynek vezetői. Köszönöm ezt a lehetőséget, hogy ezen a találkozón részt vehettem és köszönöm a vezetőknek a ránk szánt idejüket.”  – Sipos Attila, Nagybajom 2

„Nagyon sok újdonságot láthattunk a mai napon, megismerhettük milyen összetett is egy bank működése. Érdekes volt belelátni a banki világ „kulisszatitkaiba”. Köszönöm, hogy alkalmam lehetett erre!” Bogdán István, Nagybajom 1

„Nagy izgalommal vártam már május kilencedikét. Mikor odaértünk az OTP Bankhoz még kicsit feszélyezve éreztem magam. Majd, miután Johancsik Tibor, vezérigazgató – helyettes megnyitó beszédet tartott, teljesen feloldottam. Minden vezető bemutatkozott és amikor Solti Gábor Managing Director következett különösen jó érzés töltött el, mert bizalmat szavazva elmondta, hogy szeretettel vár az ő csapatában. Bemutatkozás után személyesen is elmondhattam elképzeléseimet. Igazán oldott, kellemes hangulatban telt el a délelőtt. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Igazán köszönöm, az Alapítványnak és Solti Gábornak.” Frigur Mariann – Kaposvár 3

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…