Szülők Akadémiája Pécsett

Nagy örömmel léptünk be gyermekemmel az új Pécsi Közösségi Házba. Nagyon tetszett, hogy milyen igényesen van felújítva az épület, kellemes színek és modern bútorok látványa fogadott bennünket. Az új épületben jó volt látni a régi ismerős arcokat. Igazán otthonosra, kellemes hangulatúra sikerült a Közösségi Ház építése. Gyermekeink számára inspiráló környezetet biztosítja a fejlődés lehetőségét. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg pozitív élménye lesz ebben a környezetben a pécsi csoportok tagjainak. Az évindító programunk aktualitása nem vitatható. Az OTP Fáy Alapítvány munkatársai a Pénzügyi tudatossággal kapcsolatban tartottak számunkra interaktív tréninget. A napi program ismertetését követően csináltunk egy csoportképet. A három csoport külön helyiségekbe vonult, ahol némi ráhangolódás után észrevétlenül megkezdődött a pénzügyi tréning. A gyerekek és a szülők is vidáman vettek részt a feladatokban. A foglalkozás egy asszociációs játékkal kezdődött. Majd csoportokba osztottak minket, és a családok szükségleteit, bevételeit és kiadásait kellett összegyűjteni. Igazán reálisan látták a gyerekek, hogy mi mindenre kell költeni és takarékoskodni. Csoportfeladatban szituációs játék is volt, amikor is családokban előforduló pénzügyi helyzeteket kellett megoldani. Hol viccesebb, hol valóságosabb megoldások születtek. Az ebédszünet után jött egy Banking nevű társasjáték, amit nagy bánatunkra kereskedelmi forgalomba nem hoztak. Hatalmas csatákat vívtak a gyerekek és a szülők is. E játék igazán elnyerte tetszésünket.

Összességében nagyon tetszett ez a program, és jó volt látni, hogy a gyermekeink nyitottak a pénzügyi ismeretek befogadására. Köszönjük a mentoroknak a program szervezését, a trénereknek a tartalmas délelőtti foglalkozást.

Soós Brigitta szülő, Pécs 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…