Tanévnyitó szülői értekezletek Mohácson

„Szeptemberben megkezdődött a tanév, s ahogy lenni szokott, vele együtt a szülői értekezletek is. A Mohács 3-as csoport szülei nagy izgalommal gyűltünk össze a Közösségi Házban az első szülői értekezleten, ahol megtudtuk, milyen izgalmak és megmérettetések várnak csemetéinkre a következő hónapokban. A csoport mentora, Annamária ismertette a foglalkozásokat és azok időpontjait, ezután pedig a gyermekek előtt álló lehetőségekről beszélt: többek között a Gyermekparlamentről, a Foci- és a Sakkbajnokságról, és még további pályázati lehetőségekről is, nyári táborokról. Rögtön találgatni kezdtünk, vajon gyermekünk melyikkel kapcsolatban mutat majd érdeklődést, ám ezeket a döntéseket a kis gólyák hozzák majd meg. A legközelebbi közös programot már mindannyian izgatottan várjuk: a néhány nap múlva megrendezésre kerülő családi napot, ahol ismét találkozhatnak a gólyatáborban már barátokká vált gyermekek, emellett pedig a szülők, testvérek is ismerkedhetnek kicsit a „csányis” élettel”. Kosztyu Viola, szülő

Szeptember 19-én a 2-es csoport szülői értekezletén értékeltük a nyári táborokat, beszélgettünk a tanév programjairól és az aktuális pályázatokról. A gyerekek idén a Maker’s Red Box projektben vesznek részt, amiben a 3D nyomtatás és a lézervágás technikáját sajátítják el. 2025-ben két táborban vesznek részt: egy honismereti táborban Tokajban és egy helyi táborban Mohácson. Izgatottan várják már a gyerekek az októberi Foci-és Sakkbajnokságot Kaposváron és hogy találkozhassanak az új kis-csoport tagjaival!
-Koszta Gergő, mentor

A Mohács 1-es csoport tagjainak szülei is találkoztak ezen a napon. Értékeltük az elmúlt tanév feladatait és a nyári táborokat. A szülők is megtekintették a Maker’s Red Boksz program keretében felépített várost és nagyon megdicsérték a gyerekeket, hogy ilyen kreatívak és ügyesek voltak. Az értekezlet második részében az előttünk álló tanév legfontosabb feladatait és programjait beszéltük meg. A csoportunknál kiemelt feladat lesz az ECDL vizsgáknak a megkezdése és az alapítványi Nyelvi Verseny feladatainak megoldása. Folytatjuk a Mohács 500 projektünket is. Ebben a tanévben több olyan rendezvényt is tervezünk, amely a gyerekek továbbtanulásának eldöntésében nyújt majd segítséget. Az értekezlet végén a szeptember 28-án tartandó Családi Napunk programját egyeztettük.
– Kovácsné Bodor Erika, mentor

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Emlékezés színekben és formákban – Hommage a Szabó Lívia

2026.október 13-án a Csányi Alapítvány Déryné 6 Galériában nyílt meg a Hommage…

Búcsú – vegyipari gépészmérnök lettem

14 év. Ennyi idő telt el a beválogatásom óta. Leírni is egészen…

Vacsoraest Budapesten

Október 12-én ismét összegyűltek a budapesti egyetemisták a Budapest Music Center Opus…

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…