Tehetséglabirintus

Március 22-én, szombaton, a MOM Kulturális Központban voltunk. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége szervezésében telt ez a vidám nap.

Különböző műhelyek munkájába kapcsolódhattunk be:
Érdeklődés térképe
Kutató Diákok műhelye
Táblajátékok mindenkinek
Képzőművészeti műhely
Báb- és textiljáték-készítés
Városmodellezés Építész műhely

Asztaloknál dolgoztunk. Maketteket készítettünk városokról, falvakról. A folyók felett tésztahidak vezettek át. Nemezeltünk kedvünk szerint, de a legizgalmasabb a könyvkötészet és a kísérletezés volt. Megtanultuk a könyvkötés lépéseit. Mi is készítettünk magunknak kis noteszeket. Szerencsére segítettek, mert voltak nehezebb műveletek.  A fiúkat leginkább a kísérletek érdekelték. Végig ott álltak az első sorban, és folyamatosan kérdeztek, mindent ki akartak ők is próbálni. Olyan sokat kérdeztek, hogy a nap végére már összebarátkoztak a kísérletet vezetőkkel. Égettek pénzt, és nem lett semmi baja, a lángot pirosra, kékre, zöldre festették.  Volt ammónia szökőkút, hangvetítés lézerrel, szivárványhíd, vulkánkitörés élőben.

Többen versenyeztünk egymással táblajátékokban. Reversi, Blokus, Tőtike, Mankala, Vilbergen, Seth, Halma, Tamba és Quarto játékokkal próbálkoztunk.

Gratulálunk Major Annának, aki a MATEHETSZ meghirdetett fotópályázatának egyik díjazottja lett és itt vehette át megérdemelt jutalmát.

Jászság 1. csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…