Új lapon nyílik meg

Teljesítménytúra

„Október 9-én egy sportos napot tartottunk a csoporttal. Elmentünk kirándulni Hármashatár-hegyre, ahol egy 5 km-es teljesítménytúrát teljesítettünk az erdős területen. Útközben a kapott térképen szereplő turistajelzések jelentését is megtanultuk. Megtudtuk, hogy a vízszintes sáv turistautak jelzésére szolgál, amelyek közül a  legmagasabb prioritású és a legismertebb a kék jelzés, melyen az Országos Kéktúra halad, ezt a piros, majd a sárga és a zöld követi. A vízszintes sávon kívül a túra során háromszög jelzést kellett követnünk, mely hegytetőkre, a csúcsokra, a kilátópontokhoz vezető rövid leágazások jelölésére szolgál. A túra végén egy-egy emléklap és kitűző volt a jutalmunk. Ezután levezetésképp ellátogattunk a Normafához, ahol a street workout parkban egy különleges megmérettetésben volt részünk. 5 erőpróbán próbálhattunk ki magunkat, melyek teljesítése esetén egy-egy energiaszeletet kaptunk. Az erőpróbák után kicsit fáradtan, de elégedetten indultunk haza.” Hégete Alexandra, Jászság 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

IV. Buday konferencia és díjátadó

A Buday-pályázatot 2023 óta minden évben meghirdetik, hogy méltó emléket állítsanak a…

Bútoradományok érkeztek

Az utóbbi időben több alkalommal is érkezett bútor- és háztartási kisgép felajánlás…

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…