Most sem telt unalmasan az alapítványi hétvége.Bár kirándulást terveztünk és geoláda kutatást – nem is akárhol, a Szentjakabi bencés apátságnál – de az időjárás miatt módosítottuk tervünket, és moziba mentünk. Amikor megtudtuk mentorunktól a hétvégére vonatkozó terveket, kicsit drukkoltam az esőnek, mert nagyon szeretek moziba menni. Ennek ellenére mégis sajnáltam, hogy nem túrázunk, a geoláda kutatást legalább annyira bírom, mint a filmeket.
Legutóbb nagyon maradandó élményt nyújtott a közös mozifilm, most jóval könnyedebb műfajt választottunk. Egy animációs családi filmet néztünk, Bébi úr címmel. Igazi kikapcsolódás volt, s bár a műfaja a filmnek vígjáték, nagyon is komoly témáról volt szó: hogyan is sikerül megszeretni valakit, akit egyébként egyáltalán nem is annyira könnyű szeretni. Rengeteget nevettünk, nagyon jó éreztük magunkat. Megint.
Pretz Jázmin Kaposvár 2.
Tervezett program – időjárás: 1:0
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
További bejegyzések
Villamosmérnök lettem!
Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…
Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban
Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…
Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron
Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…
Megyei horgászversenyen vettünk részt
Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…
Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában
„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…
Szülői értekezlet Jászberényben
A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…
Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban
2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…
A vonulás kezdetén
Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…
Az első vacsoraest Szegeden
Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…
Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron
2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…