Edzősködtem

A hétvégén került megrendezésre az UDO Moderntánc kupasorozat első állomása, Törökszentmiklóson (december 3.).

Ezúttal már csak, mint edző vettem részt a versenyen. De ez mégsem jelenti azt, hogy kicsit is kevésbé izgultam volna, mint mikor én állok a színpadon. Sőt, azt hiszem edzőnek lenni sokkal nagyobb feladat, mint táncosnak. Sokan nem is gondolnák, hogy ez milyen összetett feladat, de egy-egy gesztus, mondat vagy mosoly után nem is kételkedem, hogy mást kéne csinálnom.

Elmondhatatlanul jó érzés fogott el ezen a versenyen is, amit nagyon sok készülés előzött meg. De megérte, hiszen ez a 21 fő végül 3 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremmel térhetett haza. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen szuper csapat edzője lehetek! Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, és nagyon jó látni a büszke, vidám, hálás arcokat. Hamarosan itt a tavasz, a nagy verseny időszak. Bízom benne, hogy akkor is legalább ilyen jól fogunk szerepelni!

Tóth Zsófia, Jászság 3-as csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…