Új tanév kezdődik!

Új tanév kezdődik!

A Csányi Alapítvány szentesi támogatott családjai szeptember 9-én találkoztak először újra a 2022-2023-as tanévben. A szülők és gyermekek a viszontlátás örömével érkeztek a házba és boldogan üdvözölték azokat a társaikat, akikkel már régen látták egymást. Noha a szentesi gyerekek közül a nyár folyamán sokan, sok alapítványi táborba eljutottak, mégis várakozással tekintettek az elé, hogy nálunk is újra “becsöngessenek” és immár a szorgos hétköznapokban töltsék együtt idejüket.

Ezen a pénteken két program várta a családokat. Először a Szülők Akadémiája keretein belül került sor a Bonafarm cégcsoport pályaorientációs előadására, ahol igen sokatmondó prezentációval, rengeteg új információval találkozott a hallgatóság a zsúfolásig telt nagyteremben. A Hungerit ZRt. részéről Szőkéné Vörös Ildikó humánpolitikai főosztályvezető, Kovács Gabriella HR-koordinátor és Molnár Mihály üzemvezető, a Bonafarm ZRt. részéről Stang Réka utánpótlásért felelős HR-vezető állt készségesen rendelkezésünkre és tartott igen részletes tájékoztatót. A vállalatoknál lévő potenciális karrierlehetőségek, a csoporton belüli jelenlegi és jövőbeni munkaerőpiaci tendenciák, a szakképzettek és felsőfokú végzettségűek számára szóló rendkívül széleskörű álláslehetőségek, a munkahelyen belüli vagy annak támogatásával megvalósuló képzési opciók ismertetése mindenki számára egy, a jövőre kinyitható ajtót mutatott. Köszönjük a lehetőséget, az alapos ismertetést és kérdéseink megválaszolását vendégeinknek!

Rövid uzsonnaszünet után, második programként a tanév első szülői értekezlete következett, ahol a mentorok szót ejtettek a nyáron folyt és az előttünk álló táborokról, a következő tanév feladatairól, a gyerekekre váró projektfoglalkozásokról. Az értekezlet legfontosabb kötelezettsége természetesen az új tanévre szóló támogatói szerződések aláírása volt. Ebben számos gyermek tűzött ki magasabb célt, jobb eredményt, mint tavaly. A most hetedik osztályba lépett szentesi csányisok közül egyre többen szeretnének komolyabb feladatvállalással sikereket elérni, s ezáltal magasabb szinten hozzájárulni az Alapítvány hírnevének öregbítéséhez is. -Kovács Sándor mentor, Szentes 1. és Őzéné Törőcsik Márta mentor Szentes 2. csoport