Újra ülésezett a Gyermekparlament

„A mai  Gyermekparlamenti ülésnek, a Foci- és Sakkbajnoksággal az Érdekképviseleti Fórummal együtt Mohács adott otthont.  10 órakor elhangzott a megnyitó és mindenki izgatottan várta a programok kezdetét. Ez után a parlamenterek egyből meg is kezdték az ülésezést. Idén a csoportjukat képviselő fiatalok teljes létszámban meg tudtak jelenni, ezért nem volt szükség arra, hogy online kapcsolódjon be akárki is. Az első napirendi pont az Életút Nappal kapcsolatos feladatok ismertetése volt, amely április utolsó hétvégéjén kerül majd megrendezésre, ismét négy naposan. Felmerült ötletként egy alapítványi színjátszó klub létrehozása, illetve a kaposvári és nagybajomi ház együttműködésével egy versmondó fesztivál meghirdetése is, aminek a nyertese az Életút Napon is fellépne. Továbbá egyhangúlag megszavazva módosításra kerültek a Sporttábor jelentkezési feltételei is, így már a betöltött 6. évfolyamosok is jelentkezhetnek erre az aktív hétre. Szó esett a Csányi Alapítvány Nagykövete cím lehetséges várományosairól és a Gyermekparlament jövő évi költségvetéséről is. Az idő nagyon gyorsan elrepült, majd az együtt töltött pillanatok végét egy finom ebéddel zártuk, ezt követően pedig elköszöntünk és célba vettük a saját közösségi házunkat.” Oláh András Mihály, Jászberény 3-as csoport, Gregor Dóra, Kaposvár 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…