Vízvizsgálat új helyszínen

A Jászsági Közösségi Ház egyik projektcsoportja már évek óta foglalkozik vízvizsgálattal. 02. 02-a a „Vizes élőhelyek világnapja”. Ezen apropóból szombat délelőtt útnak indultunk Jászberényből Jászárokszállásra, ahol a Nádar-tó vizét, környezetét és élővilágát is testközelből nézhettük meg. A korábbiakban a Zagyva- folyó vonatkozásában készítettünk vizsgálatokat, amely egy folyó, a jelenlegi mintavétel helyszíne pedig egy mesterséges tó. Nagyon kíváncsiak voltunk a különbségekre.

A helyszínre érkezéskor figyelembe véve Csörgő Terézia tanárnő önkéntesünk iránymutatásait, szétosztottuk a feladatokat. Volt aki a vízminta vételért felelt, volt aki a víz pH-ját mérte, és olyan is, aki a mikroszkópos vizsgálatokhoz vett mintát. A tóval kapcsolatban érdekesnek találtuk, hogy 17 horgászállás került rajta kiépítésre, tanárnő kérésére az 1. a 6. és a 13. stégnél vettünk vízmintákat. A három mintavételi pont között minimális eltérést tapasztaltunk a víz pH értékét illetően (7,6 és 7,9 volt a kapott eredmény). Számomra a mikroszkópos vizsgálat volt a legizgalmasabb, amely során moszatokat, illetve szennyeződéseket találtunk.

A vegyszeres vizsgálatokra a Közösségi Házban került sor, Csörgő Terézia tanárnő iránymutatásaival. Örülök, hogy ellátogattunk ehhez a tóhoz, jól éreztük magunkat annak ellenére is, hogy az idő nem volt a legkellemesebb. (Kállai Regina, Domján Letícia- Jászság 4-es csoport)

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői megbeszélés Szegeden

A Szegedi Közösségi Házunkban a legfiatalabbjaink- és családjaik számára is tájékoztatót tartottunk…

Évindító Egyetemista találkozó az S10-ben

Szeptember 22-én megtartottuk az év első Egyetemista találkozóját Budapesten. Az alkalmon idén…

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…