XI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny online döntője

2020.11.14-én, szombaton rendezték meg a XI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny online döntőjét. A jászsági Közösségi Házból hárman Horváth Ferenc, Kaszab Kristóf és Szücs Márk nyolcadik osztályos tanulók alkottak egy csapatot.

„Harmadik éve tanulunk Lego robotprogramozást, amit Zeke Lajos fejlesztő tanárunk tanít. Hatodik osztályban még az alapokat tanultuk, mint a motor mozgásokat és az alapszenzor használatot. Majd egyre többet használtuk a szenzorokat, így bonyolultabb programokat tudtunk írni. 2019-ben voltunk először versenyen Kecskeméten, ami nagyon nagy élmény volt számunkra. Megtapasztaltuk, hogyan zajlik le egy ilyen megmérettetés. Sajnos idén, csak online döntőt rendeztek, de így is jól megszervezték. Először egy bevezetőt hallgattunk meg, ahol a feladatokat ismertették velünk, tanácsot és útmutatást kaptunk arra vonatkozóan, hogy hogyan végezzük el ezeket. Két óra állt rendelkezésünkre, hogy négy feladatot megoldjunk. Egyik sem volt könnyű, sokat kellett rajta gondolkozni, többször kellett tesztelni a programokat. Számos technikai probléma is felmerült, amit végül sikerült megoldani. A classroomba kellett a kész programokat leadni. Izgatottan várjuk az eredményeket!” Szücs Márk és Kaszab Kristóf ,Jászság 3-as csoport

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Első Projektnapunk Szegeden

2026. október 10-én tartottuk idei első projektfoglalkozásunkat a Közösségi Házban. Érkezésünk és…

Emlékezés színekben és formákban – Hommage a Szabó Lívia

2026.október 13-án a Csányi Alapítvány Déryné 6 Galériában nyílt meg a Hommage…

Búcsú – vegyipari gépészmérnök lettem

14 év. Ennyi idő telt el a beválogatásom óta. Leírni is egészen…

Vacsoraest Budapesten

Október 12-én ismét összegyűltek a budapesti egyetemisták a Budapest Music Center Opus…

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…