Zenekari élmények a Jászságban

„A tavalyi évtől kezdve közösen dolgozunk a Jászság 2-es csoport zenében is tehetséges gyerekeivel. Nyomon követem fejlődésüket, ötleteik megvalósításában is igyekszem maximálisan részt venni. Folyamatos kontaktban vagyunk online és személyes találkozások keretein belül is. Füle Viki, Burai Tomi és Tálas Peti szorgalma és kitartása példaértékű, büszke vagyok rájuk. Viki hangszíne egyedi, már az első alkalommal felfigyeltem rá. Peti és Tomi pedig rendkívül jó hallással rendelkezik, akaratuk, tudásvágyuk is segíti őket előre a zene rögös útján. A legtöbb szakmai dolgot mégis Vikinek tudom átadni, hiszen az én erősségem az ének. Szeretek velük együtt dolgozni és remélem, hogy a továbbiakban is sikeresen tudunk számtalan zenei elképzelést megvalósítani.” Kalla Andrea, Jászság 2-es csoport

„A jászságban mostanság nagyon sokat zenélünk, és a nagyok mindenben segítenek. Nekem Kalla Andi van a legnagyobb segítségemre, tőle kérhetek tanácsot, ha elakadok a zongorával vagy az énekléssel kapcsolatban, és az új ötleteket is általában vele beszélem meg.” Füle Viktória, Jászság 2-es csoport

„Ebben a kis írásban szeretném megköszönni Kalla Andinak és Rostás Pistinek azt a sok segítséget, amit napról napra nyújtanak a zene világában. Ha kell online vagy személyesen is. Továbbá köszönöm a meghívást a bandájukba. Próbálok minél aktívabb lenni és kivenni a részemet mindenben. Nagyon örülök, hogy ilyen téren is számíthatok az emberekre az Alapítványban.” Tálas Péter, Jászság 2-es csoport

„Pár héttel ezelőtt lehetőségem nyílt arra, hogy egy zenebandában szerepeljek egy koncerten. Rostás István segítsége nélkül ez nem jöhetett volna létre. Nagyra értékelem azt a csapatot, ahol játszom, és már 2 könnyedebb dalban is szerepelek. Remélem, hogy lehetőségem lesz a jövőben arra is, hogy esetleg több és nehezebb dalban is szerepet kapok. Köszönöm azt a támogatást, amely segít előrébb jutni a zenei pályámon.” Burai Tamás Gábor, Jászság 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Rémisztő finomságok és izgalmas kincskeresés

Vidám, izgalmakkal és rengeteg meglepetéssel teli Halloween-estét tartott szombaton a Pécsi Közösségi…

Kalózok, vámpírok és boszorkányok lepték el a Kaposvári Közösségi Házat!

Október 31-én, Halloween napján a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házának 1-es csoportja…

Halloween kicsit másképp

Szombaton ismét jó okot találtunk arra, hogy összeüljön a kis csapat: most…

Galambásztunk a természetben

A Klímaexpedíció elnevezésű projektünk keretein belül idén is folytattuk Madártani Alapismeretek alprojektünk.…

World Robot Olympiad Zágráb

Október 13–16. között rendezték meg Zágrábban a WRO Európa-bajnokságát, amelyen mi a…

Tök jó délután

Halloween alkalmából egy őszi témájú foglalkozás került megrendezésre a szegedi közösségi házban.…

Maker’s Red Box – Global Warning: folytatódott a klímaexpedíció

Hétvégi programunk három, egymásra épülő részből állt. Folytattuk a globális felmelegedés természettudományos…

Minden út Budára vezet

Október 28-án a Kaposvár 3-as csoport Budapestre látogatott az őszi szünetben. A…

Az Örkényben jártunk

"Eltűntnek hittek egy nőt egy izlandi túrán. Társai keresni kezdték, a kutatóakcióhoz…

Együtt hangolódtunk Halloweenra

Az őszi szünet is lehetőséget adott a Szentes 2-es csoport tagjai részére,…