Zenélni jó

A pénteki napot a Jászberényi Közösségi Házban töltöttem, ahol megismerkedtem a legkisebb csoporttal. Sokan érdeklődnek a zene iránt, és többen hangszereken is tanulnak játszani, velük volt egy kis meghallgatás, eljátszhatták, a darabjaikat. Ezután egy rövid csocsózást követve eljátszottam a csoportnak az egyik saját zongoradarabomat, és előadást tartottam az alkalmazott zeneszerzésről. Mutattam saját, művészibb kisfilmzenéket, videójátékhoz készült intro filmet és önálló saját darabokat is. Ezekről közösen beszélgettünk, hogy hogyan készültek, majd a New York-i utamról meséltem és mutattam képeket. Nagyon jó élmény volt, ellátogatni Jászberénybe, ehhez a remek csapathoz és ha jól sejtem, többekkel találkozunk majd az Össz-művészeti táborban.

Varga Nadin Mohács 2-es csoport

2024.május 24.-én látogatást tett nálunk Varga Nadin, aki a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alkalmazott zeneszerző szakán tanul. Ismertette pályafutását eddigi munkásságát. 2- 3 éve megnyert egy pályázatot, ami arról szólt, hogy egy videójátéknak a bemutató videója alá zenét kellet írni, ezért kimehetett egy hétre New Yorkba. Nem csak zongorázni tanult, hanem egy kicsit gitározni és hegedülni is. Mi nagyon vártuk ezt a napot, mert a Jászság kettes csoportban többen is játszunk valamilyen hangszeren. Számunkra nagyon inspiráló volt ez a nap. A megfelelő szorgalommal elérhetjük álmainkat, vágyainkat.

Szilágyi Adél, Sisa Eszter Jászság 2-es csoport

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…