Zorán koncert Kaposváron

Tegnap este (október 27.) igazi varázslat részesei lehettünk!

Sztevanovity Zorán ismét városunkban, Kaposváron koncertezett és lehetővé tette, hogy  a Csányi Alapítvány képviselőiként mi is ott lehessünk. Fantasztikus élmény volt! Minden együtt volt egy tökéletes estéhez! A zene, ami néha felemelt, néha könnyeket fakasztott; a szöveg, ami elgondolkodtatott, vagy éppen mosolyt csalt az arcokra, a zenésztársak, akik miden tudásukkal hozzájárultak a koncerthez… Különleges kedvesség volt, hogy a meghívott vendégek között köszönthettük Kulka Jánost, színházunk egykori rajongásig szeretett színészét.

Az előadásra várakozva néztük, hogy telik meg a Sportcsarnok a rajongókkal, akik között sok fiatal is volt. Sok szülő érkezett a gyermekével (többek között én is). Milyen jó, hogy Zorán zenéje képes hidat építeni, amin generációk sétálhatnak „kéz a kézben”!

Mindig lenyűgöz a zene iránti alázata. Áron fiam szerint ő az a zenész, aki mindig úgy képes a megújulásra, hogy hitelességéből semmit nem veszít. A koncert után személyes találkozásunk során kiváló emberségéről is tanúbizonyságot tett, igazán nagyon figyelmes Kurátor, hiszen nem felejtett el gratulálni Áronnak a 9. Életút Napi fellépéshez! Büszkeséggel és iránta való tisztelettel indultunk haza a csodálatos estén.

Nagyon köszönjük Zorán meghívását. Alig várjuk, hogy újra Kaposváron koncertezzen, addig pedig újra hallgatjuk az otthoni lemezeken kiváló muzsikáját.

Gelencsér Piroska, szülő

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…

Családi nap Szentesen

Szeptember második szombatja igen mozgalmasan telt a szentesi Közösségi Házban. A máskor…