Szentes és a középkor – beszédes kövek

„A Szentesi Közösségi Ház történelem foglalkozásainak résztvevői a középkorral ismerkednek. Számos vonatkozását érintettük már a korszaknak, s elérkezett az ideje, hogy „testközelből” is tapasztalatokat szerezzünk. Mivel a Dél-Alföldön a török idők nagy pusztítást vittek végbe, viszonylag kevés, a középkorban épült emlék maradt meg. Különösen igaz ez Szentesre, ahol a város külterületén álló ecseri templom az egyetlen ilyen fellelhető maradvány, az is romos állapotban. A természetközeli foglalkozáson szó esett vallástörténetről, szerzetesrendekről, hűbéri viszonyokról, a kor jellemző építészeti stílusairól, majd utóbbiakat megfigyeltük a „gyakorlatban” is. Külön érdekesség volt a templom építőanyagainak tanulmányozása, valamint az építés eljárásainak megismerése. A kellemes tavaszban észrevétlen szaladt el az idő.”Kovács Sándor mentor, Szentes 1-es csoport

 

További képek a Galériában megtekinthetők!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Búcsú – vegyipari gépészmérnök lettem

14 év. Ennyi idő telt el a beválogatásom óta. Leírni is egészen…

Konferencián a kiállításunk

Mint arról júniusban hírt adtunk, a szentesi középiskolás támogatottak segítségével a csongrádi…

Beszélgetések hete Kaposváron

Ha az elmúlt hétre keresnék jelzőt a „beszélgetés” szó mindenképpen eszünkbe juthatna,…

Egy év a Balatonon – filmünk a FEDOK-2026 fesztiválon

Egy igazán tartalmas, élményekkel teli napot töltött együtt a kaposvári közösségi ház…

Kerekasztalbeszélgetés a KultúrKikötőben

Október 8-án egy nem mindennapi eseményre kaptunk meghívást a KultúrKikötőbe. Baráth Gábor…

Pályaválasztási Projekt Szegeden

Pályaválasztási projektünk e hét szombati napján továbbtanulásunk, jövőnk szempontjából egy nagyon hasznos…

Darts matek és informatikaóra a Pécsi Közösségi Házban

A Pécsi Közösségi Ház 2-es csoportjának gyermekei izgalmas és élményekben gazdag hétvégét…

Családi nap Budapesten – Pécs 3. csoport

Október 10-én, szombaton hajnalban, 5:14-kor indult útnak a Pécs 3-as csoport a…

CSÁSZ Kupa 2026.

GALÉRIA "A reggelt közös reggelivel kezdtük, majd összepakoltuk a cuccainkat, és elindultunk…

Gazdaságinformatikus lettem!

A 2026-os év számomra egy igazán emlékezetes év, ugyanis ekkor szereztem gazdaságinformatikus…