2020 Expo Dubai Sakk Világverseny – Elődöntő végeredmény

2020 Expo Dubai Sakk Világverseny – Elődöntő végeredmény

„Intelligencia növelése az életért” – Ezzel a szlogennel indult a 2021. évi Dubaji Világkiállításon résztvevő Spanyol Pavilon által meghirdetett Online Diáksakk-Világtorna, amire Alapítványunk csapata a Magyarország expón való részvételét szervező Expo 2020 Magyarország és a Polgár Judit Sakk Alapítvány felhívására nevezett be. Spanyolország célja, összhangban a világkiállítás szlogenjével („Összekötni az elméket, megteremteni a jövőt”) hirdetni azt a hiteles tanulmányokkal igazolt tényt, miszerint a sakk fontos oktatási eszközként is szolgál. A verseny során sikerült ezeknek a hangzatos és érthető mondatoknak a tartalma mögé olyan személyes élményt és tapasztalatot tölteni, ami valóban beépül a gyerekek életébe. Hosszú utat jártunk be azóta, amióta Polgár Judit november 25-én előadást tartott nekünk életútjáról, sakkos élményeiről és motivációról. Judit szavaiból megmaradt egy kulcsmondat: „a siker titka az, hogy mennyire szereted, amit csinálsz és a hozzáálláson múlik”. Csapatunk a hosszú menetelés során végig ezzel a szellemiséggel játszott és a vereségek után is újra lendületet tudtunk venni. A három versenyszakaszban a döntőig tartó út során 19 fordulóban sikerült elérnünk, hogy második helyen kvalifikáljuk a csapatunkat a Dubaji döntőre! Minden forduló előtt online megbeszéléseket is tartottunk és több minibajnokságban és egyéni párokban gyakoroltunk a meccsekre. A világ 53 országának 296 csapatából juthattunk ki a tíz legjobb közé, ami számunkra azért is örömteli, mert a 20 magyar csapatból mi egyedül képviselhetjük Magyarországot a Csányi Alapítványon keresztül. Elképesztő izgalmakkal zajlottak a mérkőzések, előfordult, hogy csak egy-egy lépés döntötte el a végkimenetelt és ezzel a továbbjutás sorsát. Többször is álltunk rosszabbul, mint az ellenfél, de kitartással, akaraterővel versenyzőink hihetetlen koncentrációval megfordították az állást és győzelemre vezették a csapatot. Az elődöntő végeredménye:

Ezúton szeretnénk megköszönni minden diákunk kitartó és lelkes hozzáállását, hogy az esti órákban is mindig vállalták a játékot, valamint köszönet jár a szülőknek és nevelőknek is, hogy támogatták a gyerekeket. Továbbá azt a kooperációt és háttérmunkát szeretnénk megköszönni a Csányi Alapítványnak és dolgozóinak, amit a versenyek alatt számunkra nyújtottak és ezzel jelentősen hozzájárultak sikerünkhöz. Végezetül minden szurkolónknak szeretnék köszönetet mondani, akik támogatták ügyünket és drukkoltak nekünk.
Gál András, Oláh Tamás mentorok

A csapat tagjai:

Füle Viktória, Jászság 2-es csoport

Karácsonyi Bánk, Jászság 2-es csoport

Karácsonyi Gellért, Jászság 2-es csoport

Karácsonyi Luca, Jászság 2-es csoport

Karácsonyi  Kata, Jászság 2-es csoport

Kohári Bánk György, Szeged 3-as csoport

Nagy Richárd, Pécs 2-es csoport

Peredi Olivér, Jászság 2-es csoport

Vincze Dániel, Kaposvár 4-es csoport

„Szerintem álmunkban sem gondoltuk volna, hogy eddig eljutunk, de sikerült: idén ősszel az egész csapatunk utazik Dubaiba! A sok online megbeszélés, felkészülés minden meccsre, a gyakorlópartik egymással és a versenypartik néha persze stresszesek és fárasztóak voltak, de úgy gondolom, hogy a kitartás és a belefektetett munka minden másodpercét megérte. Köszönjük a csodás mentorainknak a sok-sok szurkolást és támogatást, a csapatpólókat, a közös fényképeket és vicces videókat, a finom ételeket és az általánosan vidám hangulatot. És persze köszönöm az egész csapatnak a szorgos munkát, az emlékezetes hónapokat. Bár az elején a webkamerán keresztül csak idegeneknek láttunk egymást, a közös utazás, izgalom, nevetés, sírás és persze a rengeteg közös emlék egy igazi csapattá kovácsolt össze minket. Úgyhogy mostanra őszintén és boldogan állíthatom, hogy csupa jó baráttal körülvéve utazhatunk majd Dubaiba.” Karácsonyi Kata, Jászság 2-es csoport

„Emlékszem, a suli folyosóján vártuk, hogy beengedjenek minket a terembe, amikor Olivér odalépett hozzám, és megkérdezte, hogy szeretnék-e részt venni egy sakkversenyen. Mivel évek óta nem sakkoztam, ez eléggé meglepett, és bizonytalanul egyeztem bele. Tamás bácsi sokat biztatott, és mesélt a versenyről, én pedig egyre lelkesebb lettem, el is kezdtem rendszeresen gyakorolni, és újra megtanulni sakkozni. Közben megismertük a csapatot és András bát, ők is rengeteget segítettek az első pillanattól kezdve. Amikor elkezdődött a verseny még nem számítottunk nagy eredményekre, csak a játék öröme motivált minket. De ez hamar megváltozott, amikor az első 7 kör eredményeként továbbjuthattunk a második fordulóba, onnan pedig az elődöntőbe. Visszatekintve egy pillanatnak tűnik az egész, de tudom, hogy nagyon sok izgalom és kétség között zajlott néhány meccs. Én az elődöntőt élveztem a leginkább, nagyon sok erőt adott, hogy együtt volt a csapat, és nem otthonról kellett mindenkinek játszania. Rengeteget tanultam a 19 forduló alatt, hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam bekerülni a csapatba, új barátokat, élményeket, és nagyon szép emlékeket szerezhettem.” Füle Viktória, Jászság 2-es csoport

„2020 végén érkezett a hírt, hogy lehetőséget kapunk egy sakkversenyen játszani. Már akkor nagyon izgatott voltam, pedig semmit nem tudtam erről az egészről. Amikor meghallottam, hogy Dubai a tét, egyből elkezdtem még többet sakkozni és gyakorolni, bár nagyon lehetetlennek gondoltam, hogy bejuthatunk a döntőbe. A verseny alatt megismertem a csapattársaimat, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Amikor az első fordulóra készültünk, nagyon stresszeltem, de ezt egyre jobban megszoktam a fordulók múltával. Az biztos, hogy mindenki nagyon motivált volt, de az elején kevesen hittek benne, hogy sikerülni fog. Aztán ahogy szépen lassan nyertük a fordulókat és továbbjutottunk a következő csoportkörbe, egyre jobban kezdtük beleélni magunkat. Minden forduló előtt tartottunk egy -egy online meeting-et, ahol biztattuk egymást, és így sikerült is bejutni az elődöntőbe. Ebben az utolsó csoportkörben már egy helyen játszott a csapat, ami nekem sokkal jobban tetszett. Mindenki vitt magával saját laptopot, és összesen két kamera vett minket, mikrofon és képernyőmegosztás mellett. Itt is voltak stresszes pillanatok, de lehet, hogy emiatt jobban koncentráltunk. Az utolsó fordulóban sikerült egy döntetlennel elérni a 2. helyet, amivel kijutottunk Dubaiba. Utána nagy ünneplés volt, mindenki nagyon boldog és elégedett volt. Nagyon sok tanulsága volt ennek a versenynek, örülök, hogy bekerülhettem a csapatba, sok barátot, de főként sok élményt szereztem.” Karácsonyi Luca, Jászság 2-es csoport

„A Dubai Sakk Expo versenyen vehettem részt a Csányi Alapítvány nevében, amely számomra egy megtisztelés volt. A sakkverseny 3 fordulója online volt megtartva, véleményem szerint elég élvezetes volt más nemzetiségű emberekkel is játszani így próbára tudtam tenni a képességeimet mások ellen. Amíg tartottak a fordulók addig mi is gyakoroltunk egymással, hogy jobbak legyünk a következő fordulókon. Összegzésképp szerintem egy nagyon jó verseny volt és lesz is a jövőben!” Nagy Richárd, Pécs 2-es csoport

„A versenyről mentoromtól, Oláh Tamástól szereztem tudomást még 2020 szeptember végén. Amikor megnéztem a kiírást, tudtam, hogy egy óriási lehetőség áll előttem és kitűnő játékosokkal játszhatok, akármeddig jut el a csapatunk. Az idő során, ahogy haladtunk előre, számomra egyre nyilvánvalóbbá vált az, hogy nekünk kell kijutni oda és nem másnak. Rettentő szerencsésnek éreztem magunkat már akkor, amikor az elődöntőbe jutott a csapat. Nekem az volt a célom, hogy odáig jussunk ki mindenképpen. Amikor az utolsó forduló döntetlennel zárult az elődöntőben, az valami fergeteges érzés volt. Előttünk Dubai… Az az út, amit nem tehet meg minden nap egy hozzánk hasonló ember. Azt hiszem egy álomban vagyok, hogy ezt átélhetem. Remélem még sok hasonlóan jó élményben lesz részem!” Peredi Olivér, Jászság 2-es csoport

„Év elejétől egy olyan online sakkversenynek fogtunk neki a Csányi Alapítvány csapatával, aminek a díja az volt, hogy 10 csapat kijuthat Dubaiba. Összesen 296 csapat indult. A megmérettetésen három továbbjutásos szakasz volt. Sajnos nagy volt a csalás veszélye, mert se kamera, se képernyőmegosztás nem kellett az első két szakaszban. Az elsőből viszonylag simán továbbjutottunk, mert tőlünk gyengébbek voltak az ellenfeleink. A második körben már azt hittük, hogy kiesünk, mert az elején egy nem is olyan erős csapat ellen vesztettünk, ám utána erős, megfontolt játékkal vissza tudtunk jönni, és holtversenyes 1-2. helyen bejutottunk a legjobb 30 csapat közé. Az utolsó körben egy helyszínen játszottunk és kellett kamera, mikrofon és képernyőmegosztás is. Ez egyben jó is volt, mert megismerhettem csapattársaimat, együtt pizzáztunk, beszélgettünk, készültünk. Itt már nagyon erős csapatokkal játszottunk. A második mérkőzésen egy sokkal erősebb izraeli csapattal mérkőztünk meg, és sajnos kikaptunk 1,5 – 5,5-re. Ez nagyon letört bennünket! Hogyha egyszer is kikaptunk volna a továbbiakban, akkor kiestünk volna, ezért innentől nagyon odafigyelt mindenki. A következő fordulóban a törökökkel játszottunk, nagyon erős csapatuk volt. 3-an is kikaptak a mi csapatunkból, itt már úgy látszott, hogy eljött a vég, de én egy nagyon küzdelmes partiban meg tudtam verni az ellenfelemet és óriási csatákban a maradék három táblán is nyertünk, ezzel 4-3-ra legyőztük az esélyesebb török csapatot. Utána már csak gyengébb ellenfelekkel játszottunk. Onnantól könnyebb dolgunk volt, de így is nagy izgalmak voltak. Az utolsó fordulóban 3,5 pont kellett, hogy kijussunk Dubaiba, és szerencsére nekünk ez épphogy, de sikerült is. Már nagyon várom, hogy utazhassunk Dubaiba!” Karácsonyi Bánk, Jászság 2-es csoport

„Számomra óriási élmény volt a Dubai Sakktorna, pedig a tetőponthoz még el sem érkeztünk! Nagyszerű csapatban, nagyszerű társakkal nagyszerű eredményt értünk el! A 296 csapatból az elején egy reménytelen álomnak tűnt az első tízbe kerülés, ám ez az álom szépen, fokozatosan valósággá vált. Az első szakaszban nyolcas csoportokból az első háromba kellett bekerülni. Itt magabiztos játékkal, első helyen sikerült kvalifikálni magunkat, igaz veszítettünk egy meccset, de utána a rangadót egy ecuadori csapat ellen sikerült behúzni, így nem volt kérdés a továbbjutás. A második körben ismét nyolcas csoportokba kerültünk, ám itt már csak az első két csapat jutott tovább, tehát sokkal nehezebb dolgunk volt. Ebben a szakaszban kétszer is megbotlottunk, de a továbbjutást biztosító meccset a nálunk jóval erősebb cseh csapat ellen meg tudtuk nyerni, s ezzel a legjobb 30 csapat közé verekedtük magunkat. A cseh csapattal Dubaiban is fogunk találkozni, ők is kvalifikálták magukat a legjobb 10 csapat közé. Az elődöntőben – amit mi igazából már döntőnek éltünk meg, hisz Dubai már csak „jutalomjáték” lesz – már csak hat fős csoportok voltak, ahonnan az első kettőbe kellett bekerülni. A mezőnyt veretlen teljesítménnyel, fölényesen egy izraeli csapat nyerte meg, már az elején látni lehetett, hogy itt a második helyért fog zajlani a küzdelem a többi csapat között. Erre rajtunk kívül egy török csapat volt érdemes, akik erősebbnek bizonyultak nálunk. Az összes többi csapat ellen több pontot szereztek, mint mi. Ezt a hihetetlen izgalmas rangadót azonban – ha szerencsével is – meg tudtuk nyerni. A 3-0-ról 4-3-ra fordított meccs lett a törökök veszte, hiszen a csapatgyőzelem számított, nem a „gólkülönbség”. Hiába lett nekik több táblapontjuk, mivel mi le tudtuk őket győzni, második helyen megszereztük magunknak a Dubaiba utazás jogát! Óriási csaták, feszült izgalmak és hihetetlen fordulatok jellemezték ezt a három szakaszt, és kis szerencsével, de mindenképp nagyszerű teljesítménnyel, egyedüli magyar csapatként jutottunk a döntőbe. Szakmailag is hasznos verseny volt, a személyes teljesítményem 19/16 pont lett, ami az első táblán jó eredmény, sok képzett, erős, akár címviselő játékossal mérhettem össze a tudásom. Az utolsó körben a csalások kiküszöbölése érdekében a spanyol szervezők bevezettek pár szigorítást. A játékosoknak egy helyszínen kellett lenniük, mindenkinek bekapcsolt webkamerával és képernyőmegosztással kellett játszania, az egész termet is vennie kellett egy kamerának és egy bekapcsolt mikrofon is volt a teremben. Nehézségek árán, de meg tudtuk oldani, hogy az egész csapat a budapesti Lóránt utcai központ épületében játsszon. Itt megismerhettem személyesen is a csapatot, és nagyon jó hangulatban teltek el a játéknapok. Remélem, hogy ezzel az igazán összetartó, lelkes csapattal méltó módon képviselhetjük Magyarországot Dubaiban!” Karácsonyi Gellért, Jászság 2-es csoport