A lelkünkhöz a fülünk van a legközelebb

A lelkünkhöz a fülünk van a legközelebb

„A mai napon Budapestre látogattunk el, a Jászság 2, 3 és 4-es csoporttal. Először a Magyar Zene Házát tekinthettük meg, ami nagyon szép és egyben érdekes volt. Az épületet Fudzsimoto Szószuke japán sztárépítész tervezte, aki természetközeli, áttetsző üvegépítményt szánt a Városliget fái közé. A mínusz 2. szinten, az állandó kiállítás helyszínének bejáratánál kaptunk fejhallgatókat, amin keresztül a kiállítás alatt végig hallgathattuk az éppen aktuális zenei korszakhoz, zeneszerzőkhöz, hangszerekhez és témához tartozó zenéket. A kiállítás időrendi sorrendbe volt megtekinthető, így a fejhallgatókon lévő érzékelők segítségével, mindig a megfelelő zenét hallgathattuk. Voltak interaktív részek, amiket nagyon szórakoztatónak találtunk.  Például középkori festmények aktívvá váltak és megszólaltak a képen látható hangszerek, templomi üvegablakokon látható szerzetesek énekeltek gregorián énekeket. Liszt Ferenc külön teret kapott, ahol a zongora magától szólaltatja meg híres műveit. De kiemelnénk azt is, hogy ki lehetett próbálni Dj keverőpultokat, régi rádiókat és hangeffekteket is. Az élménydús kiállítás során rengeteg új és érdekes információhoz jutottunk, még a komolyzene is közelebb került hozzánk.

Az állandó kiállítást követően átmentünk a Hangdóm termébe, ahol babzsákokon feküdve egy csodálatos és izgalmas vetítést láthattunk Budapest híres épületeiről, de egyáltalán nem szokványos módon. A vizuális hatást fokozta az aláfestő zene is. Ezután rövid sétát tettünk a Városligetben, volt, aki még a Néprajzi Múzeum tetőkertjének legmagasabb részére is felment. Majd ebéd után az S10 felé vettük az irányt, ahol barátságosan fogadtak minket az egyetemisták. Egy kis városnézés után el is indultunk a Belvárosi Színházba, itt egy csodálatos és vicces előadás részesei lehettünk, amin még most is nevetünk, címe: Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? Egy csapatnyi ismeretlen ember, egy világhírű pszichiáter előszobájába várakozik, mindegyiküknek megvan a maga problémája, ezeket a várakozás közben próbálják orvosolni. Azt mondhatjuk mindenki nevében, hogy ez egy felejthetetlen és élményekkel teli nap volt! Köszönjük!” Kállai Gréta és Orosz Nóra Lili a Jászság 3-as csoport

„A lelkünkhöz a fülünk van a legközelebb.” Herder