A víz és a művészet

A víz és a művészet

Jászberényben A víz és a művészet projektfoglalkozáson óriás batikolt képet készítettek az alkotásra elkötelezett kicsik és nagyobbak egyaránt. Már előző héten megtervezték, hogy a vízi élővilág mely nekik tetsző állatát fogják ábrázolni, majd a fehér vászonra felvázolták ceruzával, utána forró méhviasszal festették meg a mintát, ami nem is volt olyan egyszerű! A forró viasz egy idő után hűlni kezdett, így a folyékonyságából veszítve már nem lehetett vele festeni, újra fel kellett melegíteni. A macerás technika a kreatív alkotókat teljesen elvarázsolta, már a következő lépésen gondolkoztak.

Nagy izgalommal fogtak neki a képek kifestésének is, miután mindenféle színű ruhafestéket feloldottak egy-egy befőttes üvegben. Mindenki kedvére kísérletezhetett a színárnyalatokkal, a festékek lázas csereberélése közben. A vidám alkotások utolsó fázisa majd ezután következik, a viasz levasalásával elénk tárul majd a kép valós színe! Nagy Ildikó, mentor, Jászság 3-as csoport

„A Csányi Alapítvány Életút Programjába kerülésem óta járok Nagy Ildikó mentorhoz kézműves foglalkozásra. Mindig is szerettem rajzolni. Decemberben megnyertem az iskolai rajzversenyt, amiben úgy érzem szerepe volt Ildikó néni fejlesztésének is, aki nagyon kreatív, egyik példaképemnek tekintem. Nem csak rajzolunk és festünk, megismerkedtünk a batikolás és nemezelés technikájával is. Batikolás során felmelegítjük a méhviaszt, megfestjük vele a kívánt képet, majd miután a viasz megköt, meleg vízben feloldott ruhafestékbe mártjuk. Száradás után a méhviaszt „levasaljuk” róla és kész. Párnahuzatot készítettünk így. A nemezelést pedig már az ősmagyarok is ismerték. A nemez gyapjúból, szőrből tömörített, posztószerű anyag. Forró vizes gyúrás hatására alakul ki az erős anyag. Létezik száraz ill. nedves technika. Mi az utóbbit alkalmaztuk, buborékfólia és szappanos víz használatával. A kisebbek képeket, a nagyobbak tárgyakat, pl. táskát alkottak. Miközben jár a kezünk, megbeszéljük mi történt a héten, zenét hallgatunk. Mindig nagyon várom ezeket a pénteki és szombati alkalmakat.” Károlyfi Anna Dorka, Jászság 4-es csoport

„Ildi néni péntekenként rajzfoglalkozást tart nekünk. Az elmúlt hetekben a batikolást tanultuk. Ügyesen és odafigyelve kell dolgozni. Nagyon érdekes volt a színek kikeverése. Vízzel kapcsolatos képeket készítettünk és már nagyon várjuk a végeredményeket.” Kovács Hanna, Jászság 4-es csoport