A Zákány-őrtilosi dombok közt

A Zákány-őrtilosi dombok közt

„Június 3-án indultunk egy olyan kirándulásra, melynek célja a kikapcsolódás volt a somogyi természet egy olyan részén, ahol még nem jártunk együtt. Reggel fél tízkor útnak indultunk Őrtilosba, ahova eddig ismeretlen, kanyargós, hangulatos kis utakon jutottunk el. Az első helyszín, amelyet meglátogattunk a Szent Mihály-hegyi, 1763-ban épült katolikus templom volt. Lenyűgöző  panoráma tárult elénk. Ezt követően legurultunk a Dráva partjára, ahol egy szakember segítségével megtaláltuk az Őrtilosi Dráva-ártér tanösvényt. Séta közben érezhettük az éppen virágzó akác illatát és találkoztunk egy törékeny gyíkkal is. A Dráva és a Mura találkozásánál igazán kellemes időtöltés volt a szikrázó napsütésben sétálni és figyelni a folyó erőteljesen hömpölygő, méltóságteljes folyását.” Csontos Mihály, Nagybajom 3-as csoport