
Az űr meghódítói a PTE-n – Kapu Tibor és Cserényi Gyula élménybeszámolójának részesei lehettünk
„Szeptember 8-án különleges eseményen vehetett részt a Csányi Alapítvány Pécs 3-as csoportja: a Pécsi Tudományegyetem Romhányi György Aulájának színpadán Kapu Tibor, a HUNOR-program kutatóűrhajósa, valamint társa, Cserényi Gyula osztották meg élményeiket és tapasztalataikat. Kapu Tibor 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az Axiom-4 küldetés keretében, amely során több magyar kutatást is végzett az űrben, köztük a PTE-hez kapcsolódó projekteket is.
Az esemény hatalmas érdeklődés mellett zajlott: már jóval kezdés előtt hosszú sor kígyózott a PTE Általános Orvostudományi Kar épülete előtt. A beszélgetést dr. Schlégl Ádám vezette, aki a PTE egykori hallgatója, ortopéd szakorvos, és maga is a HUNOR-program korábbi űrhajósjelöltje volt.
Az űrhajósok részletesen beszámoltak a felkészülésről, amely során vadászrepülőn és műrepülőn teljesítettek teszteket, szárazföldi és vízi túlélőképzésen vettek részt, centrifugás próbákat teljesítettek, valamint többnapos izolációban is helyt kellett állniuk. Kapu Tibor számára a hatnapos izoláció volt az egyik legemlékezetesebb élmény.
A képzés az Egyesült Államokban folytatódott, ahol négy jelölt közül végül Kapu Tibort választották ki a küldetésre, Cserényi Gyula pedig tartalékosként kísérte végig az út minden lépését. A fellövésig vezető út sem volt zökkenőmentes: az Axiom-4 csapatát többször is karanténba helyezték, összesen 32 napot töltöttek elzárva, hogy biztosítsák a fedélzet sterilitását.
A kilövést követően 28 órás út vezetett az ISS-ig, majd a dokkolás után kezdetét vette a munka: a magyar kutatóűrhajósok 25 kísérletben vettek részt, amelyek közül öt a Pécsi Tudományegyetemhez kapcsolódott.
A közönség számára a legizgalmasabb talán az a beszámoló volt, amely a mindennapi életet mutatta be a világűrben. Kapu Tibor elmondta, hogy három-négy nap alatt lehet hozzászokni a súlytalansághoz, a közlekedést a lebegés teszi egészen különlegessé. Az étkezésekhez kanalat használtak, az ételek többsége – ahogy ő fogalmazott – „szmötyis és sótlan” volt, de még így is változatos. Kedvenc fogása végül az angolna lett. Az alvás kifejezetten kényelmesnek bizonyult, míg a higiénia igazi különlegességet jelentett: fogmosáskor például a fogkrémet egyszerűen lenyelte, hogy spóroljon a vízzel. A legfelemelőbb élményt számára a Föld látványa jelentette az űrállomás kupolájából.
Az est végén Kapu Tibor és Cserényi Gyula személyes üzenetet fogalmaztak meg a fiataloknak:
– „Fontos, hogy keressétek meg azt, amit igazán szerettek csinálni, amiben jók vagytok. Tűzzetek ki célokat magatok elé, és menjetek utánuk. Tartsatok ki, mert mindig lesznek akadályok, mindig lesz olyan, ami nem jön össze, de sose adjátok fel.” – emelte ki Cserényi Gyula.
– „Az ember társas lény, a társas kapcsolatok azok, amik segítenek átvészelni a nehéz napokat. A karanténban bármikor lemondhattam volna a találkozókat, amikor meglátogattak a barátaim vagy a családom. Az első két hétben volt is olyan, hogy annyira fáradt voltam a sok munkától, hogy inkább aludtam volna. De sosem mondtam le, és minden egyes ilyen alkalom után sokkal több energiám volt, mintha aludtam volna egy órát. Úgyhogy én azt mondom, hogy amellett, hogy az ember találja meg azt, ami igazán a szívügye, gondoljon azokra is, akiknek a vállán a nap végén fel tud emelkedni.” – zárta gondolatait Kapu Tibor.
Mindannyian élményekkel gazdagodva, feltöltődve térhettünk haza. Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a rendkívül tartalmas programon.” Bálint-Orsós Andrea, mentor Pécs 3-as csoport