Csak logikusan!

Csak logikusan!

A magyar Széchenyi és Príma-díjas matematikus, matematika- és egyetemi tanár Pósa Lajos bácsi otthonába mehettünk el hétvégén. A közös bennünk a matematika azon belül is a logikai feladatok szeretete. Nagyon örültünk a lehetőségnek, izgatottan vártuk is a budapesti logika partit. Nehéz szavakba önteni, ami a logika nyelvén sokkal egyszerűbb és leírni mivel is telt a napunk: érdekes, izgalmas, kihívást jelentő logikai játékos feladatokkal. Azt hittük, majd jól elfáradunk, de egyáltalán nem így történt.

Emma szerint: „A foglalkozás nagyon érdekes volt,  a táblajátékok tetszettek a legjobban. Jó érzés volt néhány alkalommal csapatban dolgozni, így megoszthattuk egymással a gondolatainkat, együtt ötletelhettünk.

Dominik véleménye: „A mai nap nagyon szórakoztató, tanulságos, de legfőképpen vidám volt. Számomra a legérdekesebb feladványok egyben a legnehezebbek is voltak egyben. Ezek a egy rövid történet bonyodalmaival foglalkoztak.”

Ihász Péter szerint „azért volt érdemes eljönni, mert sok érdekes feladattal küzdöttünk meg.”

Sárközi Peti összefoglaló gondolata: „Lajos bácsi rendkívül kedves ember, jó csapattal lehettem, így hát logikus, hogy várom a folytatást.

Köszönettel tartozunk, és reméljük, lesz még alkalmunk logikai kihívásokat megfejteni.

Sárközi Emma, Antal Dominik, Ihász Péter, Sárközi Péter

Kaposvár 2-es csoport