Az agy, a beszéd és a zene

Az agy, a beszéd és a zene

Tegnap (október 9.) a Kaposvári Egyetem senior oktatási programján jártunk, ahol Csépe Valéria pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást az emberi agy működéséről.

A prezentáció elején a beszéd megértéséről volt szó: hogyan szűrjük ki a beszédet a többi zajból, hogyan tesz különbséget agyunk az egyes beszédhangok között, illetve hogy ezek milyen aktivitást váltanak ki az agyban. Az előadó példákkal illusztrálta, hogyan kapcsolódik egymással az anyanyelv, illetve az idegen nyelvek megértése. Az előadás második részében a zenéről volt szó. Itt láthattuk, milyen agyterületek lépnek működésbe a zene hallgatása, illetve „csinálása” közben, valamint a zene által keltett érzelmekről is hallhattunk pár szót. Az előadó tudományos érvekkel alátámasztotta Kodály Zoltán elméletét (a Kodály-módszert) is, majd az óra végén az előadó válaszolt a hallgatóság kérdéseire, többek között a női és férfi agy közötti különbséget érintőre. Bár az előadás egyes részei a vártnál kevésbé keltették fel érdeklődésemet, mégis sok érdekes tényt hallottam, és úgy érzem, ez az előadás segít jobban megérteni legfontosabb szervünket.

Palkó Richárd Kaposvár 2.