Diákból önkéntes

Diákból önkéntes

Újabb mérföldkövet írhatok az emlékkönyvembe. Március 23-ától a Csányi Alapítvány nagybajomi közösségi házának önkéntese vagyok. Ez a közösség nagyon közel áll a szívemhez, hiszen 2006-ban itt léptem be először az Alapítvány kapuján, mint diák. Azóta egészen nagy gyerek lettem, a tanulmányaimat is befejeztem; de az Alapítvány életében továbbra is szeretnék jelen lenni és úgy érzem, eljött az az idő, amikor én is adhatok valamit.

Aláírtuk a szerződést. Önkéntes lettem. A mai napon a Focibajnokság tavaszi fordulóján máris tevékenykedhetek. A mentorokkal a közelgő eseményeket is elkezdtük tervezni, amikor számítanak a jelenlétemre. Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy önkéntesként a jövőben még többet segíthetek és még több időt tölthetek ebben a kiváló közösségben. Horváth Péter