Diplomás lettem

Diplomás lettem

2020 júliusában a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Gazdaságinformatikus BSc szakán vehettem át várva várt alapdiplomámat jó minősítéssel. Boldogan zárom most ezt a szakaszát tanulmányaimnak és életemnek, valamint óriási büszkeséggel tölt el, hogy a sok belefektetett idő és munka végül meghozta eredményét. Hálás vagyok a Csányi Alapítványnak, a mentoroknak és a felkészítő tanároknak, akik hosszú időn keresztül segítettek abban, hogy céljaimat elérhessem. Rengeteg lehetőség tárult elém az Alapítvány segítsége által, amelyet mindig is megbecsültem és a lehető legjobb módon próbáltam felhasználni. A felkészítő órák, a nyelvvizsga megszerzésének lehetősége, az ECDL vizsga és a rengeteg belföldi és külföldi utazási lehetőség is mind azon dolgok közé tartoznak, amelyekért hálás vagyok és nagyban segítették előrehaladásomat és fejlődésemet. Soha nem fogom elfelejteni a mentorokkal és csoporttársaimmal együtt töltött időt, és a barátokat, akiket ezáltal egy életre szereztem. Köszönöm szépen mindenkinek, aki részese volt az eddig megtett utamnak és remélem, hogy még továbbra is közösen haladhatunk majd előre az újabb célok irányába. Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Vezetés és szervezés angol nyelvű mesterszakán folytatom szeptembertől. Bogdán Dóra Lilla, Pécs 2- es csoport