Dubaji élményeink

Dubaji élményeink

„Összekötni az elméket, megteremteni a jövőt” -így szól az EXPO 2020 világkiállítás szlogenje

A sakk egy világszinten ismert ősi játék, ami Polgár Judit Sakk Alapítványánál mint oktatási eszköz jelenik meg. A játék logikai elemeit alkalmazva úttörő szerepet vállal a gyermekek kognitív készségeit fejlesztő programok és eszközök kifejlesztésében, de számunkra ennél sokkal többet jelent, hiszen az elmúlt egy évben sok minden erről szólt. 2020. november végén kezdődött utazásunk virtuálisan, amikor megalakult az Alapítvány sakkcsapata Polgár Judit meghívására. A Diáksakk-Világtornára való benevezést követően három körös online forduló várt a csapatokra, melyek eredményei alapján a világ 53 országának 296 csapatából jutottunk a legjobb 12 közé, amivel lehetőséget kaptunk arra, hogy képviseljük Magyarországot a Dubaji Világkiállításon egy nemzetközi versenyen az Alapítványon keresztül.

A helyszínen nemcsak a sakk kapott szerepet, hanem megismerhettünk egy „kaput a világra” – ahogy Füleky Ágnes az Expo 2020 Hungary munkatársa is elmondta. És valóban a város és maga az Expo egy kulturális kavalkád, ami megmutatta nekünk, hogy a világ milyen színes, milyen sok ember közös munkája és kapcsolata kell ahhoz, hogy egy nemzetközi közegben eredményeket lehessen elérni. Kiemelkedően fontos volt az idegen nyelvtudás itt, ami egy alapfeltétele a modern emberi kommunikációnak.

Természetesen egy ilyen eredményhez csapatmunka szükséges. Ahogy Polgár Judit is elmondta: „egyetlen lépésben a sakktáblán több ember és szervezet munkája van.” Beleértve a szülők, az úton végig kísérő mentorok, tanárok, barátok, kollégák és mások minden segítő tette és szava.

Ezúton szeretnénk mi is köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az utazás megvalósuljon, különösen az Alapítványnak, a Polgár Judit Sakkalapványnak és az Expo 2020 Hungary-nek.” Gál András és Oláh Tamás, mentorok

 

„A verseny sikerülhetett volna jobban is, de az is nagy szó, hogy egyáltalán kijutottunk a döntőre, nem gondoltam az online versenyek előtt. Legjobban a Burj Khalifa tetszett, de a tengerpart is nagy élmény volt számomra. Az Expo-n belül hihetetlen érdekesek voltak a pavilonok, a legkülönlegesebb a magyar, a mobility és az orosz volt. A csapattagokkal nagyon jóba lettem, mindenki kedves volt velem. András bácsi nagyon vicces volt, mindig jól megszervezte a programokat. Jó volt találkozni Polgár Judittal is, érdekes volt beszélgetni vele. Mint sakkozónak, a legmaradandóbb élmény az volt, hogy bemehettünk Carlsen és Nepo világbajnoki párosmeccsére. Sosem fogom elfelejteni ezt a 10 napot!” Karácsonyi Bánk, Jászság 2-es csoport

„Amikor megérkeztünk a repülőtérre, már nagyon izgatott voltam, de ekkor még nem tudtam, hogy mennyi rendkívüli dolog vár rám. Az út fantasztikus volt, sok mindennel el lehetett foglalni magunkat. Pont rápillantottam a térképre, hogy hol járunk, amikor bemondták, hogy foglaljunk helyet, kössük be az öveinket, mert leszállunk. Ekkor kinéztem és olyan gyönyörű látvány fogadott, hogy azt lehetetlen leírni. Minden ki volt világítva, látszódtak a magasabbnál magasabb épületek. A következő napon elsétáltunk a Perzsa-öbölhöz fürdeni, majd másnap már mentünk is a versenyhelyszínre, amit az Expo helyszínén rendeztek meg. Ott megnéztünk pár pavilont, illetve fotózkodhattunk Magnus Carlsennel, a jelenlegi világbajnokkal és Polgár Judittal. A további napokban a sakkversenyen játszottunk, ahol 11. helyen végeztünk. Az indulás előtti utolsó napon elmentünk a Burj Khalifa-ba, majd ellátogattunk egy mesés kalandparkba, ahol minden korosztály el tudta foglalni magát. Összességében ez egy szenzációs élmény volt számomra, és remélem, hogy még legalább ennyi élményem lesz ezzel a csapattal.” Karácsonyi Luca, Jászság 2-es csoport

„Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez az utazás eddigi életem egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb élménye volt, ami örök emlék marad. Annak ellenére, hogy már egy héttel az utazás előtt elkezdtem pakolni, és szívben-lélekben felkészülni az útra, mégis olyan volt, mintha egy álomba cseppentem volna. Amikor leszálltunk a repülőről Dubaiban, akkor realizáltam csak, hogy ez a valóság. Mindenekelőtt kiemelném, hogy mennyire hálás vagyok a csodás mentorainknak, a magyar pavilonnak, a szülőknek és mindenkinek, aki miatt ez valóra válhatott. Fantasztikus volt újra látni a csapattársakat, gyorsan megtaláltuk a közös hangot és szerintem mindenki jól érezte magát. Új és mélyebb barátságok alakultak ki, hisz sokat beszélgettünk egymással. Az Expo területén szerencsére sok időt tölthettünk, rengeteg pavilont látogattunk meg, ezeket a modern, egzotikus, izgalmas helyeket csak ámulva figyeltük. Sakk szempontjából is hasznos volt, tanultunk minden partiból, jó volt más nemzetiségű, erős csapatokkal megmérettetni magunkat. A versenyt a 11. helyen zártuk, aminél talán kissé jobb helyre számítottunk, de gyakorlás és fejlődés szempontjából jó volt ez így. Szintén nagy megtiszteltetés volt, hogy nézhettük élőben a Carlsen-Nepomniachtchi világbajnoki párosmeccset, nagy motivációt ad ez jövőben. Összességében egy hihetetlen és csodaszép úttal lettem gazdagabb, mindig elmosolyodom, ha eszembe jut egy emlék. Köszönöm még egyszer, akik miatt az álomból valóság lett, és köszönöm, hogy ennek részese lehettem!” Karácsonyi Kata, Jászság 2-es csoport

„Hihetetlenül élveztem a Dubaiban töltött időt, igazán kihasználtuk ezt a 10 napot, rengeteg élményben volt részünk. Nagyon tetszett mind a világkiállítás, mind a bazár, mind a tengerpartok, mind a látványosságok, például a Burj Khalifa vagy a Dubai Mall. 2 fő dolgot emelnék ki, ami a legnagyobb személyes élményt nyújtotta nekem. Az egyik, hogy élőben nézhettük a Carlsen – Nepomniachtchi világbajnoki párosmérkőzés egyik partiját, még sosem láttam a világbajnokot, fantasztikus tapasztalat volt. Másrészt nekem a verseny is igen sikeresen ment, 7 partiból veretlenül 6 pontot szereztem, a teljesítményem 2500 élő-pont feletti volt, rajtam kívül egyedül a minden idők harmadik legfiatalabb (12 év, 7 hónap) nagymestere, az indiai Gukesh Dommaraju tudott ennyi pontot elérni. A csapat nagyon jól összetartott, aki épp nem játszott, az szurkolt a többieknek, és az egész kintlét vidám hangulatban telt el. Az Expon belül kiemelném a magyar pavilont, ahol óriási szeretettel fogadtak minket, körbevezetést és egy pazar ebédet is kaptunk. Ez a kaland egy örök emlék számomra, sosem fogom elfelejteni ezt a csodás 10 napot!” Karácsonyi Gellért, Jászság 2-es csoport

„A hihetetlen utazásunk még nagyon friss élményként él bennem, így nehéz szavakba önteni. Egy évvel ezelőtt, amikor először hallottunk erről a lehetőségről, a csapatunk egyik tagja sem gondolta hogy végül eljutunk a döntőig, és most, egy évvel később már haza is értünk. Az elmúlt tíz nap nyüzsgéséből kiszakadva jól esik végre összeszedni a gondolataimat. Nagyon erős volt a mezőny a döntőben, és a kitartó küzdésünk eredményeként a 11. helyet tudtuk elfoglalni. Sokszor csupán fél pont választott el minket egy-egy jobb helyezéstől, de ennek ellenére egyikünk sem csalódott. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk tovább fejlődni, és más versenyeken is képviselni az Alapítványt. A fordulók a Dubai Expo 2020 helyszínén kerültek megrendezésre. Ezen belül a spanyol pavilonban zajlottak a mérkőzések, a döntő pedig a DEC épületben volt. A szabadidőnket is többnyire az expón töltöttük, mialatt különböző pavilonokat látogattunk meg. Elképesztő technológiákat használtak, és különböző témákra építkezve mutatkoztak be az országok. A legotthonosabb számunkra természetesen a Magyar Pavilon volt, ami teljes egészében a víz téma köré épült. A magyar szervezők is végigkísérték a csapatunkat, és együtt szurkoltak nekünk, ami elképesztően jól esett, és hatalmas erőt adott mindenkinek. Polgár Judit indított minket utunkra a reptéren érkezéskor, és vele is zártuk a hetet egy közös beszélgetéssel, teázással. Hatalmas megtiszteltetés, és nagyon jól esett hogy ennyire támogatott minket. Természetesen a szülők, mentorok, és további szervezők sem maradhatnak ki a támogatók sorából, akiknek mind-mind köszönhetjük, hogy kijutottunk.” Füle Viktória, Jászság 2-es csoport

„A sakkversenyt a Spanyol Pavilon szervezte, ott kerültek megrendezésre a fordulók. Hatalmas vendégszeretettel fogadott minket mind a Spanyol, mind a Magyar Pavilon, olyan érzés volt mintha haza érkeztünk volna. Természetesen nemcsak a sakkról szólt ez a 10 nap, hanem változatosabbnál változatosabb programokon is részt vettünk. Az utazás alatt a világ két legjobb játékosával is találkoztunk, mely hatalmas és örök élmény lesz mindannyiunk számára.” Kohári Bánk, Szeged 3-as csoport

Galéria