ECDL dömping Pécsen

ECDL dömping Pécsen

A Pécs 1-es és 2-es csoport ősszel folytatta az ECDL következő moduljaira való felkészülést, aminek a sikeressége a vizsgától függ. Reméljük szokás szerint jól teljesítenek a tanulóink. A Pécs 1-es csoport a képszerkesztés modul vizsgára gyakorolt, míg a felkészülés során a Pécs 2-es csoport a szövegszerkesztés alapjaival ismerkedett meg. A vizsgára mindannyian igyekeztek alaposan felkészülni, és legjobb tudásuk szerint teljesíteni, hogy lehetőleg közelebb kerüljenek a teljes ECDL bizonyítványhoz.

Így láttuk mi….

„Az őszi szünet első három napján az egyik legnehezebb modullal folytattuk az ECDL bizonyítványhoz vezető utunkat, a képszerkesztéssel. Ez azért is hasznos, mert többünket is érdekel a fotózás a csoporton belül és így mi magunk is könnyebben tudjuk megmunkálni a saját fotóinkat. Ezért is figyeltünk mindannyian András bácsi összes magyarázatára és készségesen, valamint sikeresen csináltuk meg a számtalan gyakorlófeladatot. Nem mindig volt könnyű és rendszerint el is fáradtunk, de úgy gondolom, abszolút megéri a sikeres vizsgáért, amire majd november 13-án kerül sor.” Polgár Antónia, Pécs 1-es csoport

„A csoportunk újult erővel megkezdte a felkészülést Word-modulra, az ECDL-bizonyítvány moduljainak egyikére. A 10 órás előkészítést két napra beosztva csináltuk végig. A foglalkozások nagyon jó hangulatban teltek el, egy percet sem unatkoztunk, köszönhetően Zsolti bácsi vicceinek és feladatainak. Nagy izgalommal várjuk a vizsgát, és reméljük, hogy csoportunk eredményesen fog teljesíteni. Köszönjük az Alapítványnak a lehetőséget! Várjuk a sikeres vizsgaeredményt!” Nyári Lajos, Pécs 2-es csoport