Életút Nap percről percre

Életút Nap percről percre

Harmadik nap – április 21.

9:30 Szeretettel köszöntjük érkező vendégeinket Zánkán.

10:30 A nyitóbeszédben Alapítónk köszöntötte a gyerekeket, a megjelent vendégeket és munkatársakat. Tehetségek Színpada: A Csányi Alapítvány tanulói minden évben az Életút Napon mutatják be éves tevékenységüket és az év közben elért eredményeiket. Nagy szeretettel fogadjuk vendégeinket és bízunk abban, hogy az általunk rendezett kiállítás és a bemutatásra kerülő produkciók olyan nagy örömmel töltik el majd őket, mint bennünket. A Tehetségek színpadán tanulóink rövid színdarabokkal, zenés produkciókkal, videó klipekkel, és verssel készültek erre a jeles alkalomra.

A legeredményesebb tanulóknak járó díjat Csányi Sándor az Alapítvány alapítója és Csányi Erika, a Kuratórium elnöke adta át. A 2017/18-as tanévben az alábbi diákok érdemelték ki ezt a megtisztelő címet a 15 jelölt közül: 5-6 évfolyam Orosz Gergő, Mohács 3., 7-8. évfolyam Antal Dominik, Kaposvár 2., 9-10. évfolyam Fábián Berta Szeged 3. és Wensofszky Balázs Pécs 3., 11-12. évfolyam Kispál Kitti Jászberény 3., felsőoktatás Orbán Máté Pécs 2.

Új mérföldkőhöz érkezett az Alapítvány. Tíz tanuló fejezte be ismét sikeresen az Életút Programot, hatan diplomával, 4-en pedig szakmával. Nevükben Horváth Péter a Kaposvár 3-as csoport tagja búcsúzott el, megköszönve mindannyiuk nevében az eddigi nagylelkű támogatást és azt a szerető biztonságot, amit az Alapítvány nyújtott az eltelt több, mint 10 évben.

   

Mindannyiunk emlékezetében él a tragikus hirtelenséggel elhunyt mentor és drámatanár, Ágoston Attila, akinek emlékére a Csányi Alapítvány Kuratóriuma díjat alapított: az Alapítvány céljait támogatók, az Életút Programot szakemberként végrehajtók, és támogatottként sikeresen teljesítők elismerésére!

Braun Péter és családja, Demján Sándor, Horváthné Varga Tünde, Fülöpné Paksi Katalin, Bogdán Csaba

13:00 délután folyamán a Csányi Alapítvány Válogatottja a meglepetés csapattal játszott barátságos mérkőzést. A Meglepetés csapat a Kurátorokból, mentorokból és egyetemistáinkból áll: Csányi Attila, Csányi Péter, Csányi Ádám, Csányi Tamás,  Szalai Zoltán, Till Stemmer, Mark Pato, Szabó Roland, Urr András, Gál András, Buda Máté, Szappanos Ádám, Bozsoki Balázs és Hajdú László. A csapatkapitány: Varga Levente.

A Válogatott tagjai: Balogh Dániel, Bertalan Zsolt, Boni Richárd, Holecska Bálint, Kormos Dénes, Kovács Veronika, Lichtenberger Marcell, Nagy Botond, Orsos Dániel, Pap László Györk, Pálfi Gábor, Pethes Balázs, Suhajda Márk, Szélesi Tamás, Tajti Márk, Zombori Dániel, csapatkapitányuk: Terestyényi Anna. A mérkőzést a Meglepeés csapat nyerte 1:0-ra.

14:00 Ezt követően kerültek kiosztásra az idei alapítványi Focibajnokság díjai:

A legjobb „kisfocista” PAPP LÁSZLÓ GYÖRK.

A legjobb női játékos TERESTYÉNI ANNA

A legjobb kapus ORSOS DÁNIEL

A legjobb mezőnyjátékos THUROCZY LEVENTE

Gólkirály  KORMOS DÉNES

14:30 Az igen tartalmas nap zárásaként egy jó beszélgetés mellett ismét nagyon ízletes ebéd várt bennünket, egy igazi hamisíthatatlan menza hangulat keretében :). Köszönjük ezt a közösen eltöltött 3 csodás napot. Bízunk abban, hogy elért eredményeinkkel és előadásainkkal kifejezhettük köszönetünket a segítő kézfogásért és támogatásért. Találkozunk jövőre!

 

Második nap – április 20.
7:30 Már hagyomány, hogy a második nap délelőttjén játszunk. Kíváncsian várjuk, hogy milyen kihívások várnak ránk a csapatversenyen. Ragyogó napnak nézünk elébe, de mindenek előtt irány reggelizni.

9:00 A reggelit és a pihenőt követően kezdetét vették a csoportos vetélkedők. A szervezők igazán lelkesek és nem hagyták egy percre sem, hogy lankadjon a kedvünk. Az előre beosztott csapatoknak megfelelően versengtünk egymással, Közösségi Házanként. Az előre elkészített feladatokat: csatakiáltás és indulót teli torokból kiabáltuk. Szerintünk nagyszerű élményekben lesz részünk!

12:30 Elérkezett az eredményhirdetés ideje, ahol mindenki feszülten várta, hogy kiderüljön melyik csapat lesz a 2018. év bajnoka. Örömmel jelentjük be, hogy az idei év első helyezettje a Kaposvári Közösségi Ház csapata. Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek, akik a játék hevében valóban csapattá kovácsolódtak össze.

   

15:30 Hagyomány, hogy a délutánt foltozással. A Focibajnokságon idén a tavalyi évhez hasonlóan kicsik és nagyok egyaránt részt vettek. Az izgalmas meccsek, mindenkit megmozgattak. A kicsik és a nagyok bajnokságában összesen közel 100-an fociztak. A közel 30 mérkőzésen 98 gól született.

A kicsik bajnokságában: 1. helyezés Világos zöld,  2. Világos kék,  3. Narancssárga,  4. helyezés Bordó csapat. A nagyok bajnokságában az 1. helyezést a Sötétzöld, a 2. a Piros, 3. a Fehér, a 4. a Citromsárga csapat érte el. Gratulálunk minden csapatnak a lelkes részvételért. A nagy sikerre való tekintettel, ősszel biztosan újra kiírásra kerül a bajnokság. A mérkőzések után kihirdetésre került az alapítványi Válogatott tagjai. Ők játszanak majd vasárnap örömfocit a Meglepetés csapattal.

20:00 Kiszurkoltuk és kimozogtuk magunkat, a vacsora után máris indulunk, hogy meghallgathassunk társainkat, akik a Daléneklési versenyen mérettetik meg magukat.

21:00 Egytől-egyig színes előadásokat hallhattunk. A zsűrinek nehéz dolga volt – hosszas tanácskozás után meghozták döntésüket és kiválasztották a győzteseket a 11 induló közül.

1 hely – Jász 2-es csoport

Megosztott 2. hely – Móczó Martin és a Pécs 2-es csoport

Megosztott 3. hely – Szép Hanna és Csontos Mihály, valamint a Pécs 1-es csoport

22:00 Azzal a jóleső érzéssel térünk nyugovóra, hogy ma is egy csodás mozgalmas napban volt részünk, ahol örülhettünk EGYMÁSNAK. Talán ez a legfontosabb, hiszen köztünk számos barátság fűzi még szorosabbra a szálakat, ezzel is erősítve és különlegessé téve az Alapítványhoz való tartozást.

Első nap – április 19.
13:00 Minden csoport megérkezett Zánkára, hogy három napot együtt töltsön az Életút Nap keretén belül.

16:00 Készül a kiállítás. Fiataljaink alkotásaikkal szeretnék megörvendeztetni az érkező vendégeket a harmadik napon. A kiállításra kerülő pályamunkák természetesen zsűrizésre kerülnek és a legszebbnek ítélt alkotások készítői elismerésben részesülnek az Életút Napon.

16:30-18:30 Megkezdődtek a próbák. Igazi nagy színpadon kell most megtalálni a helyünket a termi próbák után. Akik nem a színpadon vannak lelkesen szurkolnak társaiknak, a Gyermekparlament által meghirdetett Csocsó, Sakk és FIFA bajnokságokon.

Feszült két óra után megszületett az eredmény.

A FIFA bajnokságot: 1. hely Palotai Benjamin, 2. hely Majdik Márk, 3.hely Kovács János

A Csocsó-bajnokságot: 1. hely Bánfalvi Benjamin és Schneider Krisztián, 2.hely Feil Gergő és Kátai Alíz, 3. hely Bartyik Petra és Trixler Zsófia

A SAKK-bajnokság nyerteseivel, kupát kaptak: 1. helyezett PEREDI OLIVÉR, 2. helyezett KERN ANDOR, 3, helyezett BERTALAN ZSOLT

Gratulálunk!

18:30 Egy jóleső vacsora után egy közös táncházzal köszöntöttük az estét, majd a Band koncertjével zártuk az első napot. Szükségünk van a pihenésre, hiszen holnap csapatépítő vetélkedőn mérjük össze tudásunkat és ügyességünket.