Egy vidám nyári nap az Alapítvánnyal

                                              

A mai napot ( június 30.) Jászság 1. és 2. csoportja a moziban kezdte. Kérésünkre levetítették a Brazilok című filmet.  Nem csak jókat nevettünk, de sok tanulság is volt a filmben. Többen focizunk mi is, szeretjük is a focit, ezért is választottuk ezt a filmet. Szerintem a lányokat is érdekelte. Mozi után nagyot beszélgettünk kisebbek és nagyobbak, meséltünk a „Csányis”  élményeinkről a nehézségeinkről, és a sikereinkről. Ebéd után pedig indultunk a Szántai  József Kertbe, ahol több sportot is kipróbálhattunk, de a legnépszerűbb most is a foci volt. A nagy meleg sem számított.  Baráth Patrik, Tajti Márk Jászság 1. csoport

                                                  

Délelőtt moziban voltunk, utána meghallgattuk  a 9. osztályos  társainkat, akik arról meséltek mik történtek velük itt az Alapítványnál, és jó tanácsokkal láttak el bennünket. Ebédeltünk  és indultunk a Szántai József kertbe, mert ma itt alszunk sátrakban. Először a táborhelyet kellett kialakítani, sátorépítő versenyt rendeztünk ahol a lányok a kalapács kereséssel együtt 32 perc alatt, míg a fiúk 35 perc alatt építették fel a sátrat, így a győztesek végül a lányok lettek. Utána jöhetett a röplabda, a kézilabda és a foci. Este nyársaltunk, majd volt egy mentori óránk, ahol kiválasztottuk, hogy óránként ki vigyáz a tűzre, mert nem szabad, hogy kialudjon. Jászság 2.csoport

                                               

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További bejegyzések

Villamosmérnök lettem!

Szeptember 18-án végleg lezárult egy hosszú, kemény megmérettetés, mivel végre a kezemben…

Szülői értekezlet a Mohácsi Közösségi Házban

Szeptember 17-én ismét élettel telt meg a Mohácsi Közösségi Ház, ahol a…

Tanévnyitó Családi Nap Kaposváron

Szeptember 19-én nagy izgalommal vártam, hogy találkozzam a szülőkkel, fiatalokkal tanévnyitó családi…

Megyei horgászversenyen vettünk részt

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a HOHE Megyei Gyermekhorgász Versenyt, amelyre Alapítványunk…

Fuss a Rákgyógyításért – Közösen egy nemes cél szolgálatában

„Szeptember 19-én, szombaton ismét megtelt élettel Pécs főtere, ahol a Fuss a…

Szülői értekezlet Jászberényben

A 2026/2027-es tanév kezdetén a Csányi Alapítvány jászsági közösségi házának mentorai, a…

Családi Nap a Nagybajomi 1-es csoportban

2026. szeptember 19-én a nagybajomi közösségi házban gyűlt össze a Nagybajomi 1-es…

A vonulás kezdetén

Különleges látvány fogadott minket a tegnapi napon a Balaton déli partján, Fonyódligetnél.…

Az első vacsoraest Szegeden

Szeptember 15-én, első alkalommal a szegedi egyetemisták is összegyűltek egy vacsoraestre, melynek…

Családi Nap és szülői értekezlet Kaposváron

2026. szeptember 12-én a kaposvári közösségi házban gyűlt össze a Kaposvár 3-as…