Erasmusszal Madridban

Erasmusszal Madridban

Szabó Gergely vagyok a Pécs 1-es csoport tagja. Tanulmányaimat a Nemzetközi Üzleti Főiskola, nemzetközi gazdálkodás szakon végzem, ez a harmadik évem. A tavalyi tanév során sikeresen pályáztam az Erasmus Programra, amelynek köszönhetően az idei évet az European University of Madrid hallgatójaként tölthetem. Szeptember 6-án érkeztem Madridba, bár elsőre minden furcsa volt, rögtön beleszerettem a városba, és a helyiek kedvességébe. A szállás keresés nem volt egyszerű, de egy helyi ismerős segítségével sikerült találnom egy nagyon szép szobát, Madrid egyik külvárosában Alcorcónban, egy kedves családnál. Az iskolában eltöltött első hét, motiváló hatással volt rám, hiszen az új környezet új kihívásokkal is jár.  A megszokott 2 félév helyett, itt harmadévekre van osztva az év, és csak június végén fejeződik be a tanítás. Az órarendemmel megvagyok elégedve, nagyon érdekes óráim vannak, amelyek során rengeteget tanulhatok a nemzetközi üzleti világról. Az itt eltöltött idő során az iskola mellett, a spanyol nyelv tanulása és kultúra megismerése is fontos cél lesz  számomra.