Érdekképviseleti fórum Jászberényben

Érdekképviseleti fórum Jászberényben

„Szeptember 15-én délután ült össze a jászsági csoportok Érdekképviseleti Fóruma. A jó időben az udvaron került sor a megbeszélésre. A legfontosabb feladat, hogy a felújított Közösségi Házban minél előbb helyére kerüljön minden és ki legyen takarítva, hogy a gyerekek ismét birtokba vehessék, elkezdődhessenek a fejlesztések, a programok. Ebben gyerekek és mi szülők is sokat tudunk most segíteni. A vírushelyzetről, a digitális oktatásról mindenki elmondta tapasztalatait. Ebben a szokatlan helyzetben tettek sikeres érettségi vizsgát az 1-es csoport tanulói, akik most már valamennyien a felsőoktatásban tanulnak. A Jászság 3-as csoport most készül a középiskolai felvételire, ezért is választottuk idén a továbbtanulás, pályaorientáció témakört, melyet több oldalról is körüljárunk, hogy minden gyermeknek megtaláljuk a számára  legmegfelelőbb középiskolát. Beszéltünk az éves tervezett programokról, szerződésekről, de mindezekről mindenki folytatja mentorával a beszélgetést a héten sorra kerülő szülői értekezleteken, ahol már mindenki ott lesz.” Jászsági szülők