Thorma János kiállításon jártunk

Thorma János kiállításon jártunk

Saját elhatározásunkból csatlakoztunk az OTP Bank jászberényi Fiókjának önkéntes csapatához heten a Jászság 3-as csoportból. Augusztus 8-án 27 gyermek érkezett a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonából, akik gyengén vagy egyáltalán nem látnak, és fogyatékkal élnek. A jászberényi Állatkertben fogadtuk őket, ahol először állatbemutatón vettek részt, majd kézműves foglalkozás következett, nemezelni és agyagozni is lehetett. Először itt segítettünk mindenkinek, nagyon örültek a közös alkotásnak, de annyira összebarátkoztunk velük, hogy már máshova is elkísértük őket. Így a vakvezető kutyát is megismertük, az állatokat is megnéztük közösen, majd az ebéd következett. Itt páran még ebédelni is segítettünk. Nagyon megható, és szívszorító élményekben volt részünk.

„Nagyon jó érzés volt segíteni másoknak, összebarátkozni velük. Látni a boldogságot az arcukon mindent megért. A búcsúzás volt a legnehezebb, mert ilyenkor jössz rá, hogy lehet soha többet nem látod és nem beszélgetsz velük.” Varga Orsolya, Jászság 3-as csoport

„Érdekes volt, sokkal kedvesebbek, mint az átlag emberek és boldogok, annak ellenére, hogy nem látnak! Jó érzés volt segíteni!” Kiss Noémi, Jászság 3-as csoport

„Nagyon sok érzés kavargott bennem, de talán a mások örömében talált öröm volt a legtöbb és a legjobb. Maradandó élmény marad az biztos! Akiknek segítettünk, mind megérdemelték a törődést, de sajnos nem kapják meg az elegendőt.” Horváth Ferenc, Jászság 3-as csoport

„Iszonyatosan örülök hogy itt lehettem! Az a sok szeretet, amit sugároztak felénk, elmondhatatlan!” Orosz Nóra Lili, Jászság 3-as csoport

„Rengeteg ember van, akinek ilyen, vagy hasonló fogyatékossága van. Fontos, hogy mikor velük vagy, nem sajnálni kell őket, hanem emberként kell velük bánni, mintha olyan ember lenne mint Te, vagy én. ” Oláh András, Jászság 3-as csoport

A többi kép a Galériában látható!