Farsangra hangolva

Farsangra hangolva

Eseménydús hétvégét töltöttünk együtt a Kaposvári Közösségi Házban. A nyelvi verseny utolsó fordulója nem hozott kevesebb izgalmat, mint eddig. Most már a szóbelire koncentrálunk, hogy minél többen utazhassunk a külföldi nyelvi táborokba. Nem kis feladat várt a 3-as csoport tagjaira, akik középfokon mérettettek meg nyelvvizsgán angol nyelvből. Bízunk abban, hogy mindannyian sikeres nyelvvizsgát tettek.

Örömmel fogadtuk a Közösségi Házban játékos logika foglalkozásra Balogh Ádámot, aki másodszorra is érdekes és izgalmas feladatokkal, no meg finom nyeremény csokikkal készült.  S még nem volt vége a napnak: kisebb csoportban maszkokat és álarcokat készítettünk, a hagyományos farsangi szokás szerint, nem csak a télűzésre, hanem saját örömünkre.

Így láttuk mi:

„Egy érdekes logikai foglalkozáson vettünk részt szombaton, melyet Ádám tartott, aki sok érdekes és játékos feladatot hozott magával. Mindenki nagyon élvezte a fejtörőket, melyekkel készült, bár akadt néhány, ami kifogott rajtunk. Nekem nagyon tetszett mindegyik, de személyes kedvencem az volt, amikor különféle formákból egy-egy alakzatot kellett kiraknunk.” Bartyik Mirjam, Kaposvár 1-es csoport

„Többféle izgalmas feladatban volt részünk a logika óra folyamán. Nekem az érmékkel kapcsolatos feladat tetszett a legjobban, de a többi is igazán izgalmas volt.” Trixler Zsófia, Kaposvár 1-es csoport

„Sok érdekes feladatot csináltunk Ádámmal, de nem csak matekhoz és fizikához kapcsolódó feladatok voltak, hanem nyelvtaniak is. Azonban a matekos feladatoknál sem kellett megerőltetni magunkat. Nagyon várom, hogy legyen még ilyen foglalkozás, mert szerintem nagyon izgi és jó feladatok voltak. Lehet, hogy még segít is jobban gondolkodni.” Fekete Lilla, Kaposvár 2-es csoport

KÉPEK