Felvidék természeti kincseiről

Felvidék természeti kincseiről

A természeti kincsekben gazdag felvidék egy különleges helyén folytatódott a történelmi túránk.

A Dobsinai jégbarlangba látogattunk el. A világon kevés helyen van hasonló, ilyen méretű és épségben megmaradt pedig csak a dobsinai természeti képződmény. A jégbarlang bejáratát emberemlékezet óta ismerték az itt élők, és Jégveremként emlegették.  1870-ben a magyar Ruffiny Jenő és kutatótársai kezdték meg a barlang feltárását, majd 1871-ben már meg is nyitották a látogatók előtt. A világon az első volt, abban is, hogy villamossággal látták el. A barlang két teremből áll, egy nagyobb és egy kisebb van. A nagyobb részben még korcsolyáztak is régebben, a kisebb pedig kiváló akusztikája miatt alkalmas volt arra, hogy hangversenyt rendezzenek meg benne. A barlang hőmérséklete változó, télen az állandó -5 és -7 fok a jellemző, nyáron pedig – és nulla fok közötti. A föld alatti jég birodalomban fél órát sétáltunk, hallgattuk meg a magyar nyelvű tájékoztatót és csodáltuk meg  a természet alkotta különlegességet.
A nap túrával folytatódott a finom ebéd után. A Felvidéki Paradicsom a Kárpát-medence legszebb tájai közé tartozik. Két magyar mérnök álmodta turisztika fellegvárának a 142 négyzetkilométeres területet. Értékeit, egyedülállóságát figyelembe véve jelölték ki a mai napig rendkívül népszerűségnek örvendő túraútvonalakat. Lehet önállóan, és túravezetővel is barangolni vagy térkép alapján felfedezni a környéket. Mi is ezt tettük.  Az összesen 5,2 kilométer hosszú távon észre sem vettük, olyan gyorsan elrepült az idő. Másztunk sziklafalra rögzített vaslépcsőkön, vezetett az utunk a Hernád patak közvetlen partvonalán, és még néhány függőhídon is átkeltünk. Mindenki szerint ez volt az egyik legizgalmasabb és legszebb programunk a felvidéki túra során.