Kalandozások Európában- Természettudományos alprojekt- „Eldobható élet!?…”

Kalandozások Európában- Természettudományos alprojekt- „Eldobható élet!?…”

„Projektünk, az „Eldobható élet!?…” fókuszában a hulladékcsökkentéshez kapcsolódóan a diákok környezettudatosságának erősítése állt. Első részben célunk az volt, hogy egy időszalagot készítve el tudjuk helyezni az emberi tevékenységek környezete gyakorolt hatását és annak következményeit. Ehhez David Attenborough: Egy élet a bolygónkon című művét használtuk. A diákok csoportokban dolgozták fel a művet és egyetlen időszalagon jelenítették meg az ember és környezete „evolúcióját”. Ebből kiindulva tértünk át a hulladékhelyzet elemzéséhez, amelynek első lépéseként felrajzoltuk a hulladékok idővonalát. Programunk második elemében a megelőzés – újrahasználat – újrahasznosítás hármas egységében mozogtunk, ahol közvetett célként szem előtt tartottuk, hogy a foglalkozás során is minimálisra csökkentsük a keletkező hulladék mennyiségét. Így produktumaink azon ötletek lettek, amelyeket a csoportok külön-külön, majd együtt listáztak. Így a diákok ötleteket gyűjtöttek össze egy zero waste karácsony megvalósítására és azon tárgyak lecserélésére, amely otthonukban feleslegesek és rövid időn belül hulladékká válik. Amerikából érkezett fejlesztőnk, Amber bemutatta, hogy az ő államukban hogyan valósul meg a hulladékcsökkentés. A csoportok ezt követően feltérképezték Pécs belvárosában megadott helyeken, mely lehetősége van a vásárlóknak, minél környezetkímélőbb termék megvásárlására, a csomagolásra fókuszálva. Így egy könyvesboltban, játékboltban, drogériában és a termelői piacon készítettek fotókat, amelyeket közösen elemeztünk, értékeltünk. Összegyűjtöttük azon szempontokat, amelyekre a csomagolás vonatkozásában egy vásárlás során fókuszáljunk. Programunk zárásaként áttekintettük a PTE Európai Hulladékcsökkentési Hét Programját, amely egyes elemei lehetőséget biztosítanak a diákoknak, hogy a listájukon szereplő hulladékoktól a legkevésbé környezetterhelő módon megváljanak.” Dénes Eszter fejlesztőtanár

A projektnapról készült fotók a GALÉRIÁBAN megtekinthetők.

Így láttuk mi…..

„November 20-án a Pécsi Közösségi Házban megrendezésre került a természettudományos projekt nap. Azért is volt különleges a mai nap, mivel amerikai vendégünkkel, Amber-rel is megismerkedhettünk. Magára a környezetszennyezés témájára már pénteken ráhangolódtunk, amikor David Attenborough filmje által rengeteg háttérismerettel gazdagodtunk klímaváltozás, környezetvédelem témában. Ekkor egy idővonalat készítettünk, aminek segítségével könnyedén vissza tudtunk emlékezni a filmben elhangzottakra. Amber prezentációjával kezdődött a szombati nap, aminek köszönhetően betekintést nyerhettünk az amerikaiak életébe, és az ő Magyarországon eltöltött éveibe. Ezután csoportbontás következett. Az egyik csoportot kötetlen beszélgetésre invitálták Amber-höz, a többiek pedig a „zero waste” programba nyerhettek betekintést. Eközben a szülők részt vehettek, egy, az internet veszélyeit bemutató előadáson. Amíg ez tartott, addig mi élesben is megtapasztalhattuk azt, hogy milyen pazarlóan csomagolják be a különböző termékeket napjainkban. A csapatoknak (könyvesboltban, piacon, drogériában) fotókkal kellett reprezentálniuk és felhívniuk a figyelmet arra, hogy mennyire semmibe veszik az emberek a szemét/hulladékgyártást. A nap zárásaként mi is részesei lehettünk annak az előadásnak, amit már a szülők is hallhattak, persze nem ugyanabban a formában. A nap végére nemcsak a környezettudatos életről tanulhattunk, hanem az angol tudásunk bővítését is nagyban elősegítette ez a nap.” Dömölki András, Pécs 2-es csoport

Szombaton csodásan éreztem magam a pécsi csapattal! Először láttam a közösségi házat, és találkoztam a legtöbb diákkal. Nagyon lenyűgöztek a kérdéseik, miután egy rövid bemutatkozó előadást tartottam. Igyekeztem mindenkit megismerni, miközben csatlakoztunk a természettudományos projekthez és arról is beszéltem, hogyan csökkenthetjük a hulladékot a mindennapi életünkben. Elmondtam, hogy ezek hogyan működnek az USA-ban. Nagyon sok érdekességet tudtunk meg Pécs üzleteiben található különböző mennyiségű csomagolásokról, ami a gyerekeknek egy feladata volt a nap folyamán. Már most várom a következő pécsi kirándulásomat! 🙂 Köszönöm!” Amber Woolam