Mérlegen a boszorkányok

Mérlegen a boszorkányok

„Október 23-án kis-mentorként vehettem részt a szegedi Vármúzeum tárlatvezetésén. Kisebb csoporttársaimmal és mentorunkkal 10 órakor találkoztunk, hogy meghallgassunk a boszorkányperek izgalmas történetét. A beszámoló nagyon érdekes, de néha sokkoló volt. Sok új dolgot tudtunk meg a szegedi boszorkányperekről, a népnyelvben használt kifejezésekről és a boszorkányság néprajzi vonatkozásairól. Ezután lehetőségünk nyílt megérinteni egy máglyát, ezáltal megtudni, hogy mi boszorkányok vagyunk-e. Az is kiderült, hogy milyen bűnért égetnének el minket. Megtekinthettük a múzeum történelmi kiállítását is, ami igazán interaktív volt. Egy rövidfilm mutatta be a vár és a város történetét, majd egy idővonal-asztal segítségével merülhettünk bele a bővebb információkba. Mindenki élményekkel tért vissza a Közösségi Házba, hogy folytatódjon a nap a többi izgalmas programmal. Én pedig átvehettem az egyetemi tanulmányaimhoz hatalmas segítségként szolgáló laptopot, melyet ezúton is nagyon köszönök.” Rully Vanda, Szeged 3-as csoport, Szegedi Tudományegyetem, elsőéves pszichológia szakos hallgató

„Október 23-án 9:00-kor gyülekeztünk a Közösségi Háznál. Először a Vármúzeumba mentünk. Ott meghallgattuk a boszorkányok történetét és megnéztük, hogy ki boszorkány a csoportból és miért. Aztán az egyik főiskolás, Fábián Berta tartott egy érdekes előadást a Halloween történetéről és az azt övező szokásokról, ebből írtunk egy tesztet is utána. Majd két lehetőségünk volt, hogy mit csináljunk. Lehetett textiltököt varrni és a konyhában segíteni sütni-főzni. Amíg varrtak, akik azt választották, a többiek kétféle töklevest főztek, egy sósat és édeset, és sütőtökös muffint sütöttek. Mire készen lettek a levesek, addigra a varrást is befejeztük, és következett a tökfaragás. Csoportokban készítettük a lámpásokat, melyben pár szülő is a segítségünkre volt. A leveseket is ők készítették nekünk. 16:30 körül lett vége a programnak. Köszönöm szépen!” Sztancsik Tündi – Sz-3-as csoport

Galéria