Ünnepélyes átadó

Ünnepélyes átadó

Április 25-én birtokba vehették a diákok az új Közösségi Házat Mohácson. Dr Csányi Sándor az Alapító, Csányi Erikával az Alapítvány Kuratóriumának elnökével és Orbán Viktor Miniszterelnök Úrral együtt adta át jelképesen a gyerekeknek az épület kulcsát.”Azt hiszem erre a napra minden mohácsi ,,csányis” gyerek emlékezni fog, hiszen ez egy igazán nagy mérföldkő az életünkben. Bevallom, mindenki izgult, hisz oly nagy öröm számunkra az, hogy mostantól igazán a sajátunk lehet ez a gyönyörű épület. Innentől majd úgy tekinthetünk e házra, mint második otthonunkra. Nagy szeretettel készültünk erre a nagy napra. A díszünnepélyen részt vett az Alapító Dr Csányi Sándor, felesége Csányi Erika, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke, és sok más kedves vendég. Mi gyerekek is készültünk egy műsorral, Sik Maja a Mohács 2-es csoport tagja egy gyönyörű fuvolajátékkal, én pedig, Reményik Sándor: Akarom című versét mondtam el. Bátran mondhatom, hogy  jól sikerült a műsorunk, mentoraink akik szerintem ugyanúgy izgultak mint mi, nagyon megdicsértek minket. A legjobb élmények közé sorolhatom azt, amikor átadták Beke Panna Mohács 1-es és Skutera Ferenc Mohács 3-as csoport tanulóinak a ház kulcsát, ami egykoron a mi csodaszép Közösségi Házunk helyén álló ház kapuját nyitotta. Köszönjük ezúton is azt a lehetőséget, amit az Alapítvány nyújt nekünk. Mindannyiunk nevében ígérhetem, hogy nagyon fogunk vigyázni erre a szép új házra, megtöltjük nevetéssel, boldogsággal, tanulással, büszkeséggel, eredményekkel, és sok-sok szép emlékkel.” Szép Hanna Mohács 1-es csoport

„Április 25-én sor került a Közösségi Házunk hivatalos átadására. Izgatottan vártuk, hogy végre beköltözhessünk. Készültünk egy kis műsorral, nagyon izgultam, hogy el ne rontsam a fuvoladarabom, de Hanna előttem olyan szépen mondta a verset, hogy elszállt minden lámpalázam. Nagyon jól éreztem magam én is és társaim is! Örülök, hogy Elnökúr, Elnök asszony és a Miniszterelnökúr is ellátogatott hozzánk. Igazán fontos nap volt ez számunkra!” Sik Maja Mohács 2-es csoport

„Izgalmas napom volt, mert az átadó ünnepség után egy kis sakkversenyt tartottunk, amely során Elnök Úrral és még a Miniszterelnök Úrral is volt szerencsém beszélgetni kicsit. Igaz nem ment olyan jól a játék, mint szokott, mert nagyon izgultam, de ezen a napon csak barátságos partikat játszottunk, így még ez is belefért, semmi sem ronthatta el a jó kedvemet.” Kern Andor Mohács 2-es csoport

„Nagyon vártuk az új házunk átadásának a napját. Izgultunk, mert tudtuk, hogy sok vendég, riporter és fotós fog érkezni.  Az ünnepség legjobb része az volt mikor  átvettük  a jelképes kulcsot, innen kezdve már tényleg a mi birodalmunk lett ez a csodaszép ház. A nagy napon rengetegen látogattak el az új házunkba. Nagyon tetszett a vendégeknek, akikkel sokat beszélgettünk. Az ünnepség után bemutattuk, hogy zajlik nálunk egy fejlesztő nap. A tanulás mellett fociztunk, labdáztunk szaladgáltunk. Számomra ez a nap óriási élmény volt, mert még sosem vettem rész ilyen jelentős eseményen. Örülök, hogy mindenki láthatta, hogy milyen szép lett az új Közösségi Házunk.” Berényi Dorina és Schochter Vanda Mohács 3-as csoport