Nagybajom – Delta program

Nagybajom – Delta program

„Október 16-án, szombaton végre közelebbről is megismerkedhettem a Nagybajom 3-as csoport fiataljaival. Bár a szeptemberi Családi Napon tartott Tótúrán már összefutottunk, most egy egész délelőttünk volt a csapattal játszani és játszva gondolkozni. A program első felét egymás megismerésével töltöttük (ahol én már a nevek megtanulásában elbuktam), majd a jól megérdemelt tízórai elfogyasztása után gondolkodtatóbb feladatokra váltottunk. A délelőttöt egy féléves feladat kihirdetésével zártuk le: a gyerekeknek 3-4 fős csapatokban kell majd összerakni a csapatuk karácsonyi ünnepének tervét, hogy ezzel is segítsék mentorukat a szervezésben. Remélem, novemberben hasonló lelkesedéssel tudjuk folytatni a megkezdett közös munkát!” Balogh Ádám, önkéntes